Élő Kolozsvári Rádió

Retrómánia: dalok a tegnapról és a holnapról – szombaton 13.05-től

Múltat és jövőt „fürkésző” rockdalokat válogat Mihály István. A műsorba Önök is bekapcsolódhatnak!

Kedves Hallgatók! Az élő  műsor első felében olyan magyar dalokból válogatunk, amelyek a tegnapról szólnak, a múltra reflektálnak, a második órában pedig a holnapot, a jövőt fürkésző rock-opuszokat ajánlok figyelmükbe.
A múltat ugye nem csak felidézni szokás, hanem átírni, meghamisítani, eltorzítani, sőt esetenként megsemmisíteni, eltörölni, amint az Orwell regényében történik, és amit  itt, Kelet Európában a “hús-vér valóságban” mi magunk is megtapasztaltunk, hiszen a kommunista országokban folyton átírták a történelmet.
„Itt él még a múlt, bármi volt” – figyelmeztet minket  Ahogy volt, úgy volt című dalában Zorán. De hogy hány féle múlt van, azt nehéz megmondani, a számuk azt hiszem, folyton szaporodik. Néhány múlt-töredéket, variációt  villantunk fel többek közt Bródy János, a  Tunyogi Band, az Illés, a Piramis, a HBB, Cseh Tamás, az Omega, a Led Zeppelin, a Foreigner és a Gotthard együttes segítségével.
A második  órában a Bergendy, a Generál, az LGT, Horváth Charlie, Koncz Zsuzsa, a Helloween, a Shotgun Symphony és a Silver Chair  közreműködésével fürkésszük a “régi jövőt”.

Ha kedvük van, az élő műsorba  13.05-15 óra közt Önök is bekapcsolódhatnak, az elhangzó dalokhoz fűződő élményeiket , véleményüket  oszthatják meg velünk és egymással. Sms-számunk: 0743-253487. Hívható számaink: 0744-533042, 0264-502564.

Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 március 2, 10:49

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára