Ambrus–Sarány: „Védjük egymás álláspontját; ő az enyémet, én az övét”
Ez a jelen a szerb Bánátban, s félek, ez a jövő Erdélyben, Székelyföldön. A népszámlálási adatok nem csupán az ország összlakosságát tekintve csalnak. A falvak talán, valószínű úgy néznek ki, mint a bánáti falvak öt-tíz évvel korábban, amikor elindult a ma mindenkit elborzasztó migrációnál kevésbé látványos, de közösségünket sokkal mélyebben érintő elvándorlás. Talán… Valószínű… Mert nincs bátorságunk szembenézni a tényekkel, azokkal a folyamatokkal, amelyek nem fiataloknak való vidékké változtatják a falvainkat. S csak a nagyvárosi szórványban filozofálgatók ismétlik megszállottan: A falvak, a falvak tartják magukat keményen! Miközben minden elveszett.
Articol editat de zsoltferencz, 1 február 2018, 13:57 / actualizat: 5 július 2020, 17:29
A Brassói Lapok, valamint a Hargita Népe főszerkesztőjének szövegeiből összeállított könyv kettő az egyben: ahol a Szóbeszéd véget ér, ott fejeződik be a Szertelen szószedet is, csak éppen fejjel lefelé – s tulajdonképpen az olvasóra bízzák azt is, hogy melyik újságíró szövegeivel kezdi az olvasást.
A harmadik szerző az újvidéki Léphaft Pál, akinek a karikatúrái főként az Ambrus Attila szövegeihez készültek, de a közös pontok révén Sarány István jegyzeteihez is remekül illeszkednek.
Összeállításunkban elsőként Ambrus Attila Szóbeszéd című munkáját vesszük górcső alá.
Ez a jelen a szerb Bánátban, s félek, ez a jövő Erdélyben, Székelyföldön. A népszámlálási adatok nem csupán az ország összlakosságát tekintve csalnak. A falvak talán, valószínű úgy néznek ki, mint a bánáti falvak öt-tíz évvel korábban, amikor elindult a ma mindenkit elborzasztó migrációnál kevésbé látványos, de közösségünket sokkal mélyebben érintő elvándorlás. Talán… Valószínű… Mert nincs bátorságunk szembenézni a tényekkel, azokkal a folyamatokkal, amelyek nem fiataloknak való vidékké változtatják a falvainkat. S csak a nagyvárosi szórványban filozofálgatók ismétlik megszállottan: A falvak, a falvak tartják magukat keményen! Miközben minden elveszett.
Folytatjuk Sarány Istvánnal és a Szertelen szószedettel.
A Pista lónév – állította Nagymama, rendre utasítva mindenkit, aki István fiát vagy két István nevű fiúunokáját Pistának szólította. Ő maga úgy különböztetett meg minket: István, Istvánka és Kicsiistvánka. Becézésből ez elég volt, néha – s csak szigorúan szűk családi körben, amolyan belső használatra szánva – elhangzott az Öcsi vagy Öcsike megszólítás… Nagymama érvelése elfogadottá vált a családban, azóta sem Pistáz le senki senkit, mindenki ragaszkodik a keresztségben kapott, hivatalos formájú nevéhez. Nagymama nem engedte elorozni tőlünk az István nevet.
Szerkesztő: Ferencz Zsolt
