Több helyre tartozni
Mire váltható idehaza a világlátás, a „tekergés”?
Hogy megtudja, Bács Timi 18 éves kolozsvári lány tavaly ősszel nyolcezer kilométerre utazott el önkéntesnek. Mai találkozásunkon eszünk, iszunk, divatozunk és koreai popzenére bulizunk. 
Mindenhez kimcsit esznek. Ez csípős, erjesztett káposzta, kegyetlenül büdös. Az utcán is érződik a szaga, de pár nap alatt megszokod. Második héten már volt a hűtőben saját kimcsim, nagyon finom. Ezt mindenhez felszolgálják, még a kimcsiből készült leves mellé is hoznak külön tálkában kimcsit.
Részeg embereket látni mindenütt, annak ellenére, hogy nincsenek erős italaik. Szegények nem bírják az alkoholt. Mi tízig dolgoztunk, aztán elmentünk vacsorázni. Mikor tizenegykor kijöttünk a vendéglőből, szinte csak részegeket láttunk az utcán.
Amikor az ember ilyen messzire utazik, rájön, hogy nincsenek távolságok. Persze nagyon szomorú volt elköszönni az ott megismert emberektől és tudni, hogy egyeseket soha többet nem fogok látni… de másokat igen. Például három ottani ismerősöm jön nyáron fesztiválozni. Egy ott megismert perui lány most érkezik Európába. Szóval tarthatjuk a kapcsolatot. Egy ilyen élmény után az ember elkezd valahogy két helyre tartozni.
Annak ellenére, hogy öröm volt hazatérni, találkozni a családommal, meg a barátaimmal, a szívem egy része talán ott maradt, mert az ottani emberek is közel kerültek hozzám. Még egy ilyen rövid idő után is kicsit másképp látom a dolgokat, megértőbb lettem.
Szerkesztő: Csatári Melinda
Articol editat de csatari.melinda, 26 január 2018, 16:02 / actualizat: 5 július 2020, 17:34
