Listen Live Kolozsvári Rádió

Tengerikrémleves

Tengerikrémleves

Articol editat de gergelyzsuzsa, 25 január 2018, 08:49

A mai ínyencséget Szörcsey Ágnes, az ÍZ studió szakácsa mutatja be.

 

Sajtos kukorica-krémleves

Hozzávalók 2-3 adaghoz:

●      ½ ek. vaj
●      kevés olívaolaj
●      1 nagy vöröshagyma
●      1 vékony gerezd fokhagyma
●      1 csapott tk. őrölt római kömény
●      kb. 8-9 dl zöldségalaplé
●      1 burgonya
●      25 dkg (1 doboz) konzerv kukorica
●      1 ek. aprított petrezselyemzöld
●      500 g cheddar sajt (helyette lehet pl. gouda)
●      0,75 dl tejszín vagy tej (néhány löttyintés)
●      só (ízlés szerint)
●      frissen őrölt bors
●      pici citromlé (opcionális)

A hagymákat megtisztítjuk és felaprítjuk, egy-két krumplit meghámozunk és felkockázunk. Körülbelül 500 g sajtot lereszelünk. Egy kisebb fazékban felhevítetjük a vajat és az olívaolajat és rádobjuk a hagymákat, majd kb. 5 percig kis lángon üvegesre pároljuk őket (közben sűrűn kevergetjük).

Utána megszórjuk a római köménnyel, picit kevergetjük, majd felöntötjük a zöldségalaplével. Hagyjuk felforrni, majd beledobjuk a krumplikockákat is. Mérsékelt lángon 10 percig főzük, majd hozzáadjuk a kukoricakonzerv 3/4 részét és további 10 percig főzük. Ekkor egy botmixerrel pürésítjük, utána belekeverünk friss petrezselyemzöldet és a maradék kukoricát. Így főzük kb. 5 percet, majd belemegy a sajt és egy kevés tej/tejszín is. Addig főzzük, míg a sajt elolvad benne, majd borssal és pici citromlével ízesítjük.

Friss kenyérrel, bagettel laktató ebéd.

Riporter: Papp Levente

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány