Élő Kolozsvári Rádió

Könyvjelző – Erdély a magyarrá vált John Paget szemével

Sipos Dávid idegenvezetővel barangoltunk Erdély és Magyarország tájain a Könyvjelzőben.

John Paget 1800-as évek elején látogatott Magyarországra, majd Erdélybe, hogy a Rómában megismert Wesselényi Polixéna „hőn szeretett bérces kis hazáját” megismerje.

George Edwards Hering, John Paget útitársaként, több metszetet is készített, amelyek a Magyarország és Erdély című könyvben is fellelhetők

Paget az angliai Loughboroughban született 1808. április 8-án. Orvosi diplomájának megszerzése után külföldi útra indult, hogy az akkor Európa-szerte pusztító kolerát tanulmányozza. Habár kezdetben célja a folyamatos továbbtanulás volt, az utazás iránti szenvedélye egyre tovább és tovább hajszolta. Olaszországi tartózkodása idején ismerkedett meg a szép és művelt Bánffy Lászlónéval, lánykori nevén báró Wesselényi Polixénával. A nemes hölgy megromlott házassága elől menekült, a világutazó Pagetben pedig hamar szellemi társra talált, válása után egybe is keltek, és a Erdélyben telepedtek le. John Paget Magyarországon és Erdélyben tett utazásait egy több száz oldalas útikönyvben rögzítette, amelyben nem csak a térség gyönyörű tájait írta le, hanem élesen bírálta annak társadalmi-politikai rendszerét is.

Sipos Dávid, a Könyvjelző meghívottja élvezettel olvasta Paget személyes hangvételű útleírását.

„Olyan műfajról van szó, amely az internet és a modern technika korában inkább blogok formájában működik. Az útleírások voltak a korabeli útikalauzok. A jövőbeni utazó esetleg tippeket kaphatott, hogy hova menjen és mit csináljon, illetve megismerkedhetett az adott országgal.”

Az alábbiakban a teljes műsor visszahallgatható.

 

Beszélgetőtársak: Kristály Bea és Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2018 január 17, 08:54 / actualizat: 2020 július 5, 18:40

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok