Élő Kolozsvári Rádió

Két gyár, egy sors – a szocialista iparosítás nehéz öröksége

Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei címmel immár több éve zajlik az a rendezvénysorozat a kincses városban.

Az esemény a város gazdaság- és társadalomtörténetében egykoron nagy jelentőséggel bíró vállalatokat, gyárakat, üzemeket mutat be.

A 8. ilyen témájú eseményen városunk egyik legnagyobb és egyben egyik legrövidebb életű létesítménye a többnyire csak CUG néven emlegetett nehézgépgyár került terítékre, amely a „szocialista nehézipar” egyik büszkeségeként nyilvántartott gyáróriás volt, de mára jórészt elhagyatott roncsteleppé változott.

Az egykori alkalmazottak és a szép számú érdeklődő jelenlétében lezajlott, előadással egybekötött találkozón, amelyet az EME Műszaki Tudományok szakosztálya szervezett, Kerekes Sándor és Szőcs Katalin az egykori nehézgépgyár fontos funkciót betöltő alkalmazottai mutatták be a CUG történetét. Az előadást követően a gyáróriás egy másik, egykori alkalmazottja, Kiss András is hozzászolt az elhangzottakhoz. Mindhármukat sikerült mikrofonvégre kapnunk.

 

A Kolozsvár XX. századi ipartörténetének emlékei című rendezvénysorozat 9. eseményén, amelyet ezúttal is az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya szervezett, Kolozsvár egy ma már inkább csak emlékként számontartott vállalata, az Armatura volt a téma, amely legsikeresebb éveiben nemzetközileg is elismert termékeket, elsősorban konyhai és fürdőszobai berendezéseket, csaptelepeket gyártott. A jelenleg nehéz és gyakran változó, de talán a magára találás esélyét is magában hordozó helyzetben levő vállalat hosszú és változatos története során bőven részesült sikerben és kudarcban egyaránt. Többek között ez derült ki azokból a beszélgetésekből is, amelyeket Balla Györggyel, Bujáki Sándorral és Kismihály Jánossal, a vállalat egykori alkalmazottaival folytattunk az eseményt követően.

Riporter: László Tibor

 

Szerkesztő: laszlot, 2018 január 17, 16:05 / actualizat: 2020 július 5, 18:40

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány