A 10 éve elhunyt Veress István agrármérnökre emlékeztünk
Riporter: László Tibor
Articol editat de laszlot, 22 december 2017, 11:41 / actualizat: 3 július 2020, 13:10
Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte; mezőgazdasági és kertészeti szakdiplomát a budapesti Felsőfokú Kertészeti Tanintézetben szerzett, ezt követően 1932-33-ban kiegészítő tanulmányokat folytatott a sangerhauseni Rosarium és a Spath faiskola keretében, s később is többször töltött hónapokat tanulmányutakon: Magyarországon, Németországban, Jugoszláviában, Bulgáriában, 1956-ban Franciaországban (Nantes-ban).
Pályája elején (1933–35) a nagyenyedi Ambrozi-Fischer Faiskolában dolgozott, 1935-től a Bethlen Gábor Kollégium csombordi téli gazdasági és szőlészeti iskolájának tanára, egy ideig aligazgatója volt (itt vadgazdasági ismereteket is tanított). 1949-ben meghívást kapott a kolozsvári Mezőgazdasági Akadémiára, a magyar tagozatra, ennek tanára volt a tagozat megszüntetése után is, 1972-ben, 63 éves korában bekövetkezett kényszernyugdíjazásáig.
Első írását a jonatán almáról 16 éves korában az Erdélyi Gazda közölte; első szakcikkét 1936-ban szintén az Erdélyi Gazda. Több mint 1000 szakcikke, tanulmánya, népszerűsítő írása jelent meg ezenkívül a Világosságban, a Falvak Dolgozó Népében, az Előrében, Jóbarátban, Korunkban, Művelődésben, Igazságban, Hargitában, Megyei Tükörben, Új Életben, valamint a Természet Világa, Honismeret, Kertbarátok Lapja, Szabad Föld, Biokultúra, Hargita Népe hasábjain és román lapokban is.
Fő kutatási területe, a kertészet és gyümölcstermesztés mellett szívesen írt vadászként gyűjtött megfigyeléseiről, oktatói-nevelői tapasztalatairól, egykori mezőgazdász kortársairól: Nagy Endréről (Természet Világa, 1995/1), Szász Pálról (Honismeret, 1995/1). Hagyatékában számos – ezután kiadásra kerülő – kézirat maradt: szakcikkek, visszaemlékezések, élménybeszámolók.
Rendszeres előadója volt az EMKE gazdatanfolyamainak, később a Tudomány- és Kultúraterjesztő Társaság előadássorozatainak, kertészetismereti előadásokat tartott 1950–60 között a középiskolai tanárok és 1966–72 között az agrármérnökök továbbképző tanfolyamain. A Román Televízió 1982-ben 15 részes sorozatot közölt vele Kertészkedjünk Veress Istvánnal címmel. Ezenkívül több mint 50 interjúban mutatták be munkásságát, módszereit.
Kertészeti és gyümölcstermesztési szaktudását nem csak cikkeiben és „igazi írói készséggel, bájos humorral megírt szakkönyveiben” (Győrffy István) osztotta meg közönségével: az 1960-as években több, a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területeket hasznosító jelentős székelyföldi gyümölcsös telepítésének (Farkaslaka, Farcád, Felsőboldogfalva, Kobátfalva, Székelyudvarhely) volt szakirányítója; ezeken a nemesített hazai gyümölcsfajtákat (batul, aranypármen, pónyik, gyógyi, törökbálint) igyekezett elterjeszteni.
1940–44 között szerkesztőbizottsági tagja volt a Kacsó Sándor szerkesztette, Nagyenyeden megjelent Erdélyi Gazdának, s ezt a kapcsolatot szerkesztőbizottsági tagként és állandó munkatársként a lap 1994-es újraindításakor is fenntartotta, haláláig. 1924–44 között tagja az Erdélyi Kárpát Egyesületnek; részt vett az EMGE 1990-es újraalakításában; tiszteletbeli elnöke a Kertbarátok Egyesületének, tiszteleti tagja az EMKE-nek.
Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el: ezek a Román Akadémia dicsérő oklevele (1966), a magyar Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Újhelyi Imre-díja (2002), a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Aranykalász-díja (2004), az Erdélyi Gazda évdíja (2005), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006), valamint 1982–2002 között a budapesti Kertészeti Egyetem Arany-, Gyémánt-, Vas-, ill. Rubin-diplomája.
Veress István munkásságát, rendkívül gazdag tudományos hagyatékát ma is nagy szeretettel, tisztelettel és hozzáértéssel ápolja és folytatja leánya T. Veress Éva aki rádiónkkal is megosztotta édesapjával kapcsolatos emlékeit.
Riporter: László Tibor
