Élő Kolozsvári Rádió

Könyvjelző: fantasztikus világok között egyensúlyoztunk Kerekes Ákossal és Ágrólszakadt Tóbiással

Még hogy nem olvasnak a fiatalok? Dehogynem! Kerekes Ákossal cáfoltunk rá a sokat emlegetett „szlogenre”.

Kerekes Ákos az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tizedik osztályos tanulója. Az Apáczai vegyeskarának A dzsungel könyve című előadásában Baluként láthatjuk, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Légy jó mindhalálig című produkciójában pedig ő Böszörményi. Sok minden mással is foglalkozik, suliba jár és éli a tizenévesek korántsem unalmas életét. Timothée de Fombelle kétkötetes regényét, az Ágrólszakadt Tóbiást lapozgattuk a Könyvjelzőben. Ágrólszakadt Tóbiás kalandos, veszélyekkel teli története ráébreszti olvasóit: a száműzetésben is meg lehet találni a szépet és a jót.

Amikor itthon vagyok Kolozsváron, időnként bemegyek a színházba; van ott nekem egy zugom, ahova bebújok egy pokróccal, egy forró csokival, és ott olvasok. Otthon befekszem az ágyba, a nyolcvankét párnám közé, magamra húzok minden takarót, bekapcsolom a fűtést, és egy jó meleg tea mellett elkezdek olvasni. Jegenyén kiülök a nagy háromszögű ablakba, és miközben nézem a kinti teret, addig olvasok.

Édesanyám nagyon sokat olvasott nekem kiskoromban. Az első kötet, amit már én is akartam olvasni, A kőszívű ember fiai volt. Akkoriban még csak édesanyám olvasta nekem. Minden este belealudtam, de tulajdonképpen édesanyám oltalmazott abban, hogy a sarkamra álljak, és elkezdjek olvasni.

 

Beszélgetőtársak: Kristály Bea és Ferencz Zsolt

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2017 november 21, 18:11 / actualizat: 2020 július 21, 19:15

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok