Címlap » Vezető » Főoldal » Marci, aki „nem ért hozzá”, és ez lendíti előre

Marci, aki „nem ért hozzá”, és ez lendíti előre

Bemutatjuk a Hangoló szerkesztőjét, Varga-Mihály Mártont.

Ma nagyon sok vendégem van: egy gyönyörűséges, rosszcsont kislegény édesapja, egy rádiós, egy tévés, az Áldás Népesség Egyesület igazgatója, egy asztalos, egy művészlélek, aki versel, fest, táncol, énekel, koktélt kever és ínycsiklandó finomságokat süt-főz, egy falusi legény, akitől a kaszálás-kapálás sem idegen, egy megszállott memóriazseni, aki mint a tenyerét, úgy ismeri a világtérképet, sikeres kvízjátékos, japánul és hollandul sem lehet eladni, és még sorolhatnám, de mondom „gyűjtőnéven”: Varga-Mihály Márton.

Amikor egy évvel ezelőtt műsoridőnk 5 órásról egésznaposra bővült, új arcok, új hangok jelentek meg a Kolozsvári Rádióban. Folytatjuk fiatal kollegáink bemutatását. Ma Marcin a sor, aki saját bevallása szerint mindenbe belefog, amihez nem ért, hogy aztán így szerzett tapasztalatai vigyék előre. Csapongunk régebbi és mostani élete színfalai között, csak győzzék tartani velünk a lépést!

Fejjel megyek a falnak. Mindig azt választom, ami a legnehezebb. Próbálok megfelelni…? Nem tudom, milyen kényszerből jön ez, de mindig a nehezebb utat választom, mert akkor talán elismernek… Van, hogy nagyot koppan a fejem, de ahova eljutottam az életben, az csakis a vakmerő hozzáállásomnak köszönhető.

A Református Kollégium szakiskolájának épületében annak idején fafeldolgozó román iskola működött. Beirattak, hogy „tanuljak románul”. Nagyon rossz volt akkor ott magyarnak lenni. Később, 2014-ben tévésként visszatértem a reformátusok által visszakapott magyar szakiskola avatására. Azt, amit az iskola kapuján belépve éreztem, nem tudom elmagyarázni. Eufória! Mindenki magyarul beszélt, már nem volt, aki megrugdosson az udvaron.

Ajánlanám a magyar szülőknek, hogy ne adják román iskolába gyereküket. Belső konfliktust okoz, hogy tudod, hogy te is magyar vagy, de nem tudod köztük megállni a helyed, mert nem ismered a magyar kultúrát.

Inaktelkén imádtam hallgatni az öregek meséit. Tele voltak történetekkel. Régen laktunk olyan kétszázan az utcánkban. Miután beköltöztem Kolozsvárra, kezdtem elszakadni a falutól. Most annyira elszomorít, hogy ha hazamegyek, látok egy macskát az utcán, esetleg egy öregasszonyt, aki meg sem ismer, vagy egy tyúkot, amint átszalad. Kihalt a falu.

Ahhoz képest, hogy régebb Marci belezsibbadt a lámpalázba, ma már „csak” szíve dobog hevesebben, ha kigyúl az adásjelző piroslámpa.

Tévés, rádiós munkáim közül kedvenc beszélgetésem Fa Nándor hajóssal készült. Ő gyerekkorom nagy hőse, A Szent Jupát című könyve, amelyet „jó tanulmányi előmenetelemért” kaptam a tanítónénitől, életem első saját könyve volt. Végig gombóc volt a torkomban az interjú alatt.