Élő Kolozsvári Rádió

Könyvjelző: Nincs időnk jó könyveket olvasni, csak nagyon jó könyveket!

Legutóbbi műsorunk vendége Takó István plébános, egyetemi lelkész Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című könyvét hozta el.

Takó István szerint nagyon fontos, hogy milyen időszakban kerül a kezünkbe egy-egy könyv.

Isteni kegyelemnek tartom – hadd mondjam így papként  – hogy pont akkor, egy olyan miliőben, amikor az ember a hivatásában próbál megerősödni, az emberekkel való kapcsolatában, akkor kap egy ilyen könyvet a kezébe. Mert lélekrajz, kapcsolatokról szól. Máraiban nagyon szeretem, hogy nem filozofikus nyelvezettel, hanem egyszerűen beszél olyan dolgokról, amelyek nagyon mélyek és nagyon fontosak. Néha talán közhelyesnek tűnhet a téma, de hát az életünk tele van közhelyekkel. Nem?

Takó István ugyanakkor vallja: nincs elég időnk olvasni. Ezért is választ olyan olvasmányokat, amelyek már „megpróbáltattak”, azaz valakinek az ajánlásával együtt kerültek a figyelmének középpontjába. Ezúttal Márai Sándort ajánljuk.

 

Beszélgetőtársak: Kristály Bea és Ferencz Zsolt
A borítóképet Gönczy Tamás készítette

Szerkesztő: kristalybea, 2017 november 7, 16:58 / actualizat: 2020 július 21, 19:27

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára