„És az örök világosság fényeskedjék nekik…”

Articol editat de zsoltferencz, 3 november 2017, 12:08 / actualizat: 21 július 2020, 19:40

Sántha Emőke: „Nem kell olyan nagyon szomorúan és távolságtartóan viszonyulni a halál tényéhez. Az élet velejárója, és ezt valahogy el kell fogadni.”

Találóan fogalmaz Pilinszky János A tél küszöbén című írásában: „És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel. A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra…”

Számos fogalom kerül terítékre, ilyen például a halottak hete, amellyel a november elsejét megelőző hetet illetik Erdélyben, amikor a hozzátartozók kitakarítják elhunytjaik sírját. Virágot és koszorút helyeznek rá, valamint gyertyát, ahogyan az a halotti énekekben is szerepel: „és az örök világosság fényeskedjék neki”.

Imádkozásról és ravatalozásról is szó esik a következő percekben.

Kékben pompázó fejfák és vidám rigmusok a szaploncai Vidám temetőben (Fotó: 24.hu)

A kétegyházi oláhcihányok, akik a környező ortodoxia és a római katolikus egyház intézményesített halotti ünnepségeit is beépítik kulturális rendszerükbe, két alkalmat is halottak napjaként tartanak számon: az egyik a halottak húsvétja, az ortodox húsvéthétfő utáni hétfőn, a másik pedig november elseje.

Sokan a nagyobb egyházi ünnepeken is megjelennek a temetőben, mintegy azt sugallva, hogy halottjuk valamilyen földi jóból kimaradt. Bárhogy is legyen, óriási szereppel bír az emlékezés.

Mexikó legszínesebb és legnagyobb ünnepe a Halottak napja, vagyis a Día de Muertos, a Kolumbusz előtti és a keresztény kultúra keveredése, amelynek a Csontvázhölgyektől kezdve a Halottak kenyerén át a krizantémig rengeteg szimbóluma van. A koponyák nem csupán a halált, hanem az újjászületést is szimbolizálták az ő esetükben – talán éppen innen ered a halálhoz fűződő jókedv, viccelődő hangulat, amely jellemzi a mexikói halottkultuszt.

Beszélgetőtársak: Kristály Bea és Ferencz Zsolt
Borítókép: Rohonyi D. Iván/Szabadság