Élő Kolozsvári Rádió

Hogy értsünk „bajorul” – emlékkötet jelent meg a 90 éve született Bajor Andorról

Bajor Andor idén lenne 90 éves. Szerteágazó munkássága előtt tiszteleg a Polis Könyvkiadó, amely az évfordulóra jelentette meg a Főúr, írja a többihez – Bajor Andor emlékezete című kötetet.

(Fotó: Nagy P. Zoltán)

„A Főúr, írja a többihez-kötet több egy alkalmi kiadványnál. Nemcsak azért, mert nekünk, egyre fogyatkozó kortársainak, de a mai Bajor­-olvasónak és az irodalomtudománynak is hasznos, ha egy kötetben kerülhet a kezébe egy olyan válogatás, amely életének és írói pályájának legfontosabb kritikai visszhangjait egybefogva kínálja.” – olvasható Dávid Gyula szövegében, amelyet a Minerva-házban szeptember 30-án tartott könyvbemutatóra írt.

Összeállításunkban a kötet mellett Balázs Imre József irodalomtörténész és Bajor Ella, az író, költő, publicista özvegye segít abban, hogy közelebb kerüljünk Bajor Andor művészetéhez, emberi nagyságához. Érdemes, hiszen, amint arra Jakab Gábor plébános, pápai káplán rámutatott, „Bajor Andor sohasem halandzsázott, hanem vérbő humorral közelítette meg maga körül a világot, kutatta mindig a rejtőzködő igazságot, jól tudván azt, hogy a humorral kiváltott felszabadult nevetés maga a belülről megteremtett és semmivel sem pótolható szabadság. És tudta azt is, hogy a gondolkodás és a beszéd mellett az ember legnagyszerűbb tulajdonsága éppen a nevetni tudás, illetve a nevetés.”

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt
(A borítóképet Rohonyi D. Iván, a Szabadság napilag munkatársa készítette)

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2017 október 28, 14:07 / actualizat: 2020 július 21, 20:23

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára