Élő Kolozsvári Rádió

Debreczeni Márton – méltatlanul elfeledett nagyságunk

A kalotaszegi Magyargyerőmonostoron, nevezetes fazekascsalád sarjaként, 1802-ben született Debreczeni Márton, a reformkori Erdély ipartörténetének kimagasló személyisége.

Mérnök, feltaláló, iparszervező, szakíró és szótárszerkesztő volt, aki szerteágazó tevékenységével az erdélyi bányászat korszerűsítése és a fémkohászat fejlesztése terén egyaránt maradandót alkotott, de kora divatjának engedve gazdag irodalmi örökséget is hagyott maga után. Érdekes, hogy míg szépirodalmi tevékenysége viszonylag ismertebb, műszaki hagyatékának teljes körű feldolgozásával adós maradt az utókor. Ebből az adósságból kíván valamennyit törleszteni az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványa Debreczeni életpályájának fölvázolásával és a kéziratos hagyaték ismertetésével, a tragikusan rövidre szabott életútba ágyazott életmű bemutatásával.

A kéziratos dokumentumok feldolgozása során elsődlegesen a műszaki újításokra terjedt ki a szerző figyelme, ennek jegyében bontja ki Debreczeni Márton műszaki-tudományos tevékenységét, amelynek eredményei (mindenekelőtt az akkori vaskohászatba bevezetett legkorszerűbb levegőfúvója, a Debreczeni-csigafúvó) nemcsak itthon, hanem külföldön is elismerést szereztek számára. Egyszersmind megannyi szakközlemény szerzőjeként, fontos bányászati szakszótárak szerkesztőjeként úttörő szerepet játszott a magyar műszaki nyelv megteremtésében és további fejlődésében. A könyv háttértörténetéhez tartozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület kezdeményezésére indított nagyszabású program, melynek keretében Debreczeni életművének fellelhető dokumentumait digitalizálták és folyamatosan közreadták. E munka folyományaként született meg az Erdélyi Múzeum Egyesületnek Bitay Enikő által írt, a Tudomány- és Technikatörténeti Füzetek sorozatában megjelentetett kötete.

Előbb Debreczeni-Droppán Béla történészt, Debreczeni Márton kései rokonát és életművének kutatóját, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusát kértük mikrofon elé, majd a kötet szerzőjét, Bitay Enikőt, az EME főtitkárát, a műszaki szakosztály elnökét, akadémikust faggattuk.

Mindkettőjüket az EME székhelyén október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján tartott, az 1848-1849-ben lezajlott forradalom és szabadságharc idején is fontos szereplőnek számító Debreczeni Márton életművének és kultuszának szentelt rendezvényen kérdeztük.

 

This slideshow requires JavaScript.

Riporter: László Tibor
Fotó: Kisfaludi-Bak Zsombor

Szerkesztő: laszlot, 2017 október 28, 12:33 / actualizat: 2020 július 21, 20:24

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára