Húzd rá, roma! Szóbújócskázunk.
„Ezekkel a kifejezésekkel az a legnagyobb gond, hogy nem a »megnevezettektől« származnak, hanem »felülről«. Persze emögött van egy nagyon szép szándék: hogy az átnevezéssel változzon meg viszonyulásunk is. De sajnos megfigyelt tény, hogy, noha a megnevezések cserélődnek, előítéleteink nem épülnek le. Sokszor annyira kiüresedik egy-egy kifejezés, hogy már semmit nem mond. Például a háborúban szolgált katonák traumáját, pszichikai problémáját az első világháború után még nevén nevezték, azt mondták rá: gránátnyomás. A második világháború után már látszik egy csúsztatás: harci idegességnek nevezik. A koreai háború után bevetés utáni kifáradásról beszélnek és a vietnami háborút követően már »csak« poszttraumás stresszbetegségről.”
Dr. Fazakas Emesével, a BBTE Bölcsészettudományi Karának docensével fogalmaink félelemből, tapintatból és illemből történő kozmetikázásáról beszélgetünk, majd Változó nyelvünk a változó világban című előadásából közvetítünk részletet. Kiderül, hogy pár száz évvel ezelőtt eleink milyen esetekben használtak mentegetőző formulát mondandójuk szépítgetésére, hogy mikor dukált az Uram bocsá’.
Articol editat de csatari.melinda, 20 október 2017, 16:15 / actualizat: 21 július 2020, 20:25
Ma a fogyatékos embert megváltozott munkaképességűnek, a vakot, süketet látás-, és hallásfogyatékosnak nevezzük, a törpenövésűt kisembernek, az öreget szépkorúnak, a csövest fedél nélkülinek, a cigány roma, a terhes nő áldott állapotban van, a kövér erős testalkatú, a gyáva óvatos, a törtető ambiciózus, a gátlástalan extrovertált, a hisztérikus szenvedélyes, az alkoholista alkoholproblémákkal küzd és így tovább.
Az eufemizmus szépítő kifejezés, amely az eredeti fogalom bántó, sértő vagy szókimondó jellegét enyhíti. A politikai korrektség olyan nyelvezetet, viselkedést, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. Nem új kívánalom, hogy ne sértegessünk senkit, de ha egy fogalom tartalmával van baj, akkor nem segít a szócsere. A PC amerikai közvetítéssel terjedt el a világban. A nyolcvanas-kilencvenes években a különböző kisebbégekkel szembeni előítéletekkel hadakozott, illetve az uralkodó fehér-, és férfiközpontú nézőpont helyett, vélemények szélesebb skáláját akarta megjeleníteni. A mai „globális illemtan” viszont már az érzelmekről szól. David D. Burns pszichiáter katasztrofizálásnak nevezi azt, hogy egyre többen élnek meg mindennapos negatív tapasztalatokat óriási tragédiaként. És azt várják, hogy valaki védje meg őket ettől, kényszerítsen másokat arra, hogy ne tegyenek olyasmit, ami bánthatja őket.
„Ezekkel a kifejezésekkel az a legnagyobb gond, hogy nem a »megnevezettektől« származnak, hanem »felülről«. Persze emögött van egy nagyon szép szándék: hogy az átnevezéssel változzon meg viszonyulásunk is. De sajnos megfigyelt tény, hogy, noha a megnevezések cserélődnek, előítéleteink nem épülnek le. Sokszor annyira kiüresedik egy-egy kifejezés, hogy már semmit nem mond. Például a háborúban szolgált katonák traumáját, pszichikai problémáját az első világháború után még nevén nevezték, azt mondták rá: gránátnyomás. A második világháború után már látszik egy csúsztatás: harci idegességnek nevezik. A koreai háború után bevetés utáni kifáradásról beszélnek és a vietnami háborút követően már »csak« poszttraumás stresszbetegségről.”
Dr. Fazakas Emesével, a BBTE Bölcsészettudományi Karának docensével fogalmaink félelemből, tapintatból és illemből történő kozmetikázásáról beszélgetünk, majd Változó nyelvünk a változó világban című előadásából közvetítünk részletet. Kiderül, hogy pár száz évvel ezelőtt eleink milyen esetekben használtak mentegetőző formulát mondandójuk szépítgetésére, hogy mikor dukált az Uram bocsá’.
Szerkesztő: Csatári Melinda
