Élő Kolozsvári Rádió

A kompromisszum ára – erről nem beszéltünk

Ifjabb Horváth Pál és Mersdorf Ilona Erről nem beszéltünk című könyve a kommunizmus elhallgatásokkal teli csendjét igyekszik megtörni. 

Ifjabb Horváth Pál és Mersdorf Ilona könyvük kolozsvári bemutatóján

A kommunizmushoz többnyire sötét emlékek köthetők. A megfélemlítés, a bizonytalanság hallgatást szült és ez sokakban azóta sem oldódott fel, hogy a vészterhes idők lejártak. Akkor egyesek lázadtak, mások beálltak a sorba, vagy tűrtek, és csendben próbálták végezni a dolgukat. De az akkor történtekről többnyire senki nem beszélt. Mivel – mint azt mondani szokás – még a falnak is füle volt.

Horváth Pál egykori besztercei magyartanár súlyos kompromisszumokat kötött, hogy az általa vezetett iskolában eredményes munkát folytathasson, hogy városában színházi kört működtethessen, hogy közössége megőrizhesse kultúráját. Miért hallgat – vagy éppen csak suttog – még most is mindenki a múltról, amikor már beszélhetünk róla? Erre a kérdésre keresi a választ ifjabb Horváth Pál és Mersdorf Ilona Erről nem beszéltük című kötetében, amelyet a 8. Kolozsvári Magyar Napokon mutattak be. A könyv sok száz oldalnyi szekus dokumentumot dolgoz fel, bemutatva Horváth Pál sorsának sötét krónikáját, egyúttal emléket is állítva az egykori magyartanárnak.

Mekkora az ára annak a kompromisszumnak, amit a magyar kultúra fenntartása érdekében kötni kellett? Hogyan lehet megtörni a hallgatást? Ezt próbáljuk kideríteni összeállításunkban. A könyvbemutatót követően beszélgettünk a szerzőkkel.

 

Összeállította: Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2017 október 5, 13:34 / actualizat: 2020 július 21, 20:42

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára