Élő Kolozsvári Rádió

Senki se akar Nyilas Misi lenni – Sajtóklubban Demény Péter

Előítéletekben „gazdag” közéletről, az erdélyi irodalmi sajtóról, a bölcsészhallgatók  olvasási szokásairól,  az élőszó reneszánszáról és a Jódeménység fokáról.

„Kivonulóban vagyok a közéletiségből, mert unom már, hogy folyton hadakozzak valakikkel, s hogy a kommentelők elküldjenek az anyám piros csizmájába… A Látó egy nyugis műhely. Ennek a lapnak jót tesz, hogy papíron is megjelenik, mintegy hétszáz példányban.  A márciusi Arany-szám például bestseller lett… Olyanról is tudok, aki Nagyszalontára szervezett egy buszos kirándulást, és ebből a Látóból olvasott fel útitársainak…  Az olvasótábor egyre szívderítőbben fiatal, ez kiderült az idei Látó írótáborban is.”

Spiró György szerint korunk feszültsége arra való, „hogy beledögöljünk”. Demény Péter író,  költő, szerkesztő viszont inkább Kányádi Sándorral ért egyet, aki úgy véli,  hogy a XXI. század a verset  visszahelyezte homéroszi jogaiba.

Vendégemet sok egyéb mellett arról is faggattam, miért ír egyre kevesebbet a Jódeménység foka nevű blogjára (s ennek Din prea multă demenşeală című román változatára), és mind többet, vagy legalábbis a korábbinál nem kevesebbet a Facebookra, és elbeszélgettünk arról is, hogy mit tehetünk egy olyan világban, ahol mindeki „Nyilas Misiért hüppög, de senki se szeretne hozzá hasonlítani”, mert „Nyilas Misi egy lúzer”.

A lejátszóra kattintva az 53 perces  élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg.

 

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2017 október 3, 14:21 / actualizat: 2020 július 21, 20:43

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára