Listen Live Kolozsvári Rádió

A „tanító” rangja

A „tanító” rangja

Articol editat de csatari.melinda, 16 szeptember 2017, 20:02 / actualizat: 5 augusztus 2020, 9:52

Vidéken kezdte pályáját, majd Kolozsvár több iskolájában tanított, de szíve csücske a Látássérültek Iskolájában eltöltött tizenegy év.

Horváth Gabriellát most tanári emlékeiről faggatjuk, jövőhéten pedig idegenvezetőként, kirándulásszervezőként megélt csodáiról mesél nekünk.

Vasasszentgothárdon nem ismerték a „tanár” fogalmát. Én voltam a „tanítónéni”. S eszembe jutott Fényi István magyartanárom, (nagykárolyi költő-tanár, akinek a pályámat, az életszemléletemet köszönhetem, mindent, ami szép és jó), aki azt mondta, hogy nincs a világon ennél szebb minősítés, mint ha valakinek azt mondják, hogy”tanító”. Így voltam tanítónéni a Mezőségen.
Életem legszebb időszaka volt a „Vakiskola”. Az én számon keresztül szűrődött le az egész magyar irodalom. A nagy kedvencek az ép, erős szereplők voltak: János Vitéz, Toldi Miklós. Azt hiszem, hogy önmagukat szerették volna olyannak, mint amilyenek ezek a hősök. Minél sérültebbek, annál jobban imponál nekik az erős ember. Az erős egyenlő széppel is, meg jóval is… S akkor Toldi szép is volt, jó is volt, aki állt az úton, azt mondták, hogy várt egy ofiţer-t, ugye az Laczfi nádor maga, jött a had, a soldat-ok, elmesélték. Toldi György pedig kivitt a balkonra egy fotelt és oda leült… azt mondták, hogy ő olyan nesimţit volt.
Ezeket a gyerekeket a kukában találták, a vonatban, meg az árvaház kerítésén. Nagyon töményen kellett szeretni és sokat simogatni őket.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány