Élő Kolozsvári Rádió

„Hazavinni az operát Kolozsvárra”

Telt „arénákkal” startolt és így is folytatódik a Magyar Állami Operaház nagyszabású erdélyi és partiumi turnéja.

Az első helyszíneken, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen rengetegen hallgatták meg mindkét produkciót és hosszan ünnepelték a társulatot, amely a Kárpát-Haza OperaTúra keretében, szeptember 4. és 21. között nyolc városban lép fel, 16 előadással. Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója bízik abban, hogy Kolozsváron is nagy érdeklődés lesz a vendégjáték iránt. Az operaház főigazgatóját az első nagy sikerű sepsiszentgyörgyi előadás után hívtuk fel telefonon, és arra kértük, ossza meg élményeit a rádiózókkal is.

„Rettenetesen bízom a kolozsváriak ősi időktől híres opera- és kultúra szeretetében, hiszen mégiscsak ott mutatták be 1822-ben az első máig fönnmaradt magyar operát, a Béla futását, tehát ha valakihez az operát hazavinni lehet, akkor azok Önök, Kolozsváriak.”

 

Még a macis történetek is háttérbe szorultak

Egy egész „hadosztály” vonult fel a Magyar Állami Operaházból az Erdélyi és Partiumi vendégjátékra –mondotta Ókovács Szilveszter, arra utalva, hogy a Kárpát-Haza OperaTúrán az Operaház és a Magyar Nemzeti Balett 380 művésze és munkatársa vesz részt. Örömmel látjuk-halljuk, hogy a „hadosztály” részeként erdélyi, illetve erdélyi származású művészek is fellépnek a produkciókban (Pataki Adorján és Kiss B. Atilla a Hunyadi László címszerepében, Sándor Csaba Cillei szerepében, és Jankó Zsolt is vezényel előadásokat).

„Az az igazság, hogy ha akarnánk sem nagyon tudnánk erdélyi művészek nélkül működni. Annyira át vagyunk szőve egymással, hogy nem kell nagyon mesterkedni, hogy erdélyi művészek is fellépjenek az előadásokban, ez természetes: ez nem Önöknek szól, ez a magyar operaélet maga, és rettenetesen örülök, hogy ha Önök is magukénak érzik, amit csinálunk.”

Az operaház főigazgatója még azt is elárulta, hogy az első előadások eufóriájában, a tusnádi környezetben még a macis történetek is háttérbe szorultak.

 

Jegyek kaphatók a www.bilete.ro weboldalon, a Román Posta bilete.ro jelzéssel ellátott telephelyein, illetve az Inmedio és Germanos bolthálózatban.

Szerkesztő-riporter: Benkő Judit
Fotók: Rákossy Péter, Farkas Péter

Szerkesztő: benko, 2017 szeptember 12, 22:21 / actualizat: 2017 szeptember 13, 14:24

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára