Élő Kolozsvári Rádió

Törvény a kisebbségi oktatás ellen

A héten elfogadott ukrán oktatási törvénymódosítás teljesen felszámolhatja a kárpátaljai közép- és felsőfokú kisebbségi oktatást.

Az új jogszabály szerint Ukrajnában az oktatás nyelve kizárólag az ukrán lesz, ennek értelmében csak az óvodában, az alapfokú és elemi iskolákban marad meg a kisebbségi, köztük a magyar nyelvű oktatás. A kárpátaljai magyar érdekképviseleti szervek közös nyilatkozatban ítélték el a döntést, és Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordultak azzal a kéréssel, hogy ne írja alá a kisebbségek megmaradását is alapjaiban veszélyeztető törvényt.

A magyar kormány minden létező európai fórumon fellép, hogy az ukrán oktatás reformjára vonatkozó jogszabály ne léphessen majd életbe – mondta a magyar külgazdasági- és külügyminiszter.

Szijjártó Péter a a magyar kisebbség jogainak korlátozásáról azt mondta, a döntés Magyarország irányában különösen barátságtalan, hiszen Magyarország az elmúlt időszakban számos olyan segítséget nyújtott Ukrajnának, amely elementáris fontosságú volt akár az európai integrációs folyamat, akár Ukrajna szociális vagy biztonsági helyzete szempontjából. Szégyennek nevezte a magyar kisebbséget érő jogsértést, meglátása szerint az ukrán vezetés az európai értékekkel ellentétes törvényt hozott.

MTI

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 szeptember 8, 17:15

FOMO helyett JOMO, avagy a kimaradás öröme
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:20

FOMO helyett JOMO, avagy a kimaradás öröme

A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj...

FOMO helyett JOMO, avagy a kimaradás öröme
Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Hírek kedd, 2026 március 172026 március 17, 09:14

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen

A hatóságoknak nincs olyan információjuk, amely szerint Romániát katonai kockázat érné, még a közel-keleti feszültségek és Irán...

Védelmi miniszter: semmilyen jel nem utal fenyegetésre Románia ellen
Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 17:27

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban

A román külügyminisztérium ma közölte, hogy tudomásul vette az iráni külügyi tárca szóvivőjének kijelentéseit, és hangsúlyozta, hogy...

Külügy: Románia nem vesz részt a közel-keleti konfliktusban
Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 16:01

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt...

Trump: „rossz lenne a NATO jövőjének”, ha nem segítenek a Hormuzi-szoros megnyitásában
Hírek hétfő, 2026 március 162026 március 16, 08:53

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is...

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját
Hírek szombat, 2026 március 142026 március 14, 12:53

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott

A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami...

Kurtág György Kossuth-nagydíjas, Dávid Gyula Széchenyi-díjat kapott
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 14:08

9 lej fölött a gázolaj

A gázolaj literenkénti ára már meghaladta a 9 lejt, és a Közel-Keleten kialakult geopolitikai feszültségek, valamint az Európában...

9 lej fölött a gázolaj
Hírek péntek, 2026 március 132026 március 13, 13:03

Zsarolással találkoznak leginkább a gyerekek a neten leselkedő veszélyek közül

A Gyermektelefon Egyesület (Asociația Telefonul Copilului) adatai szerint a zsarolás a leggyakoribb digitális visszaélési forma a gyermekek...

Zsarolással találkoznak leginkább a gyerekek a neten leselkedő veszélyek közül