Hadd szóljon!

„Mosolygós” zongoramuzsika

Jó volt hallgatni a Mestert és a tanítványt, és  jó volt elbeszélgetni velük.  Boros Misi és Bogányi Gergely rendkívüli koncertjén jártunk.

Ahogyan mondani szokták, éppen csak a csilláron nem lógtak az Egyetemiek Háza koncerttermében azon a rendkívüli hangversenyen, amelynek két sztárvendége is volt: a fiatal tehetséggel, Boros Misivel ugyanis meglepetésvendégként mentora, Bogányi Gergely zongoraművész is fellépett.

Első pillanattól az utolsóig érezhető volt, hogy a két előadó, a Mester és a tanítvány, Bogányi Gergely és Boros Misi örömmel lépett fel Kolozsváron. A koncert az együtt muzsikálás önfeledt örömét, felszabadult élvezetét sugározta a hallgatóság felé.

Az érdeklődés természetesen óriási volt, az Egyetemiek házában kezdés előtt pár perccel már gyakorlatilag lehetetlenség volt helyet találni. Ez igazán nem csoda, hiszen ez a rendkívüli hangverseny vitathatatlanul egyik fénypontja volt a Kolozsvári Magyar Napok komolyzenei eseménysorának.

Bogányi Gergely jelenleg mestere, Boros Misinek, aki mentora közreműködésének köszönhetően kapott az elmúlt hónapban egy Bösendorfer koncertzongorát. Ugyanakkor Bogányi hosszú távon muzsikuspartnere is kis pártfogoltjának, hiszen a kolozsvári koncert egy közös programsorozat kezdetét is jelentette: augusztus 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon léptek fel együtt, december 6-án pedig a MÜPA-ban adnak majd közös koncertet a Mester és tanítvány program keretében. Gondolataik a riportert és zenekedvelőt is meggyőzik arról, hogy az igazi nagy művészek életkortól függetlenül kedves és szerény egyéniségek.

„A sok koncert miatt felnőttesnek kell lenni”

Boros Misi most is éppen olyan felszabadult és mosolygós, mint volt, amikor 2014-ben, a Virtuózok legfiatalabb korosztályának győztesekén „berobbant” a zenei életbe. Láthatóan élvezi, hogy lényegében már éli a zongoraművészi életformát, hogy sokat koncertezhet, a fellépésekkel járó felelősséggel együtt: nemrég például három hét erdélyi vakáció alatt száz óránál is többet gyakorolt, de azért a pingpongozás is belefért a programba. A nagysikerű kolozsvári fellépés után Misi elmondta, hogy mostanában jó komoly darabokon dolgozik, a Chopin f-moll zongoraversenyt már sokfelé játssza, és Schubert hatalmas B-dúr szonátája is felkerült a repertoárjára. Nagyon megszerette például Párizst, de örömmel jött Kolozsvárra iş tetszett neki az itteni koncertterem és a zongora is. Fontosnak tartja, hogy a koncerttel segíthet a Nyilas Misi Alapítvány egy szerény körülmények között élő, de kiemelten tehetséges erdélyi magyar fiatalnak zenei tanulmányaiban.

„Jót tett mindenkinek a kolozsvári koncert”

Jót tett a zenének, az előadóknak, a magyar közösségnek és a közönségnek is– mondja Bogányi Gergely. A Kossuth-, Liszt-, és Príma-díjas zongoraművészt igazából nem kell bemutatni: a kolozsvári zenekedvelők nemrégiben találkozhattak is vele, azon az emlékezetes estén, amelyen világhíres kreációját, a „csodazongorát” mutatta be, illetve szólaltatta meg a Magyar Operában. Bogányi Gergely a mester felelősségét, a tanítványra való „mély odafigyelés” fontosságát hangsúlyozta. Hatalmas bizalma van Misiben, s úgy véli: ha a zenében egy húron pendülnek az előadók, akkor eltűnnek a korkülönbségek. Azt is őszintén elárulta ugyanakkor, hogy a „csodazongora” után más hangszer már nem simul olyan könnyen a művész ujjai alá, a „barátságos” csodahangszertől nem könnyű visszatérni még a legjobb koncertzongorához sem.

Boros Misi és Bogányi Gergely rendkívüli koncertjét a a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tagozata szervezte a 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében. Örültünk, hogy nemcsak a magyar szakosok harmadik nagytalálkozóját, hanem a kolozsvári zenekedvelők délutánját is megszépítette.

Szerkesztő-riporter: Benkő Judit
Fotók: Kolozsvári Magyar Napok

Articol editat de benko, 31 augusztus 2017, 23:25 / actualizat: 1 szeptember 2017, 10:30

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány