Listen Live Kolozsvári Rádió

Isten markában – Tarcsafalvi életképek múlt, jelen és jövő tükrében

Tarcsafalva mintegy 200 lakosú kis falu a Nyikómkentén, Hargita megyében. A legközelebbi városok Székelyudvarhely és Székelykeresztúr. Mindkettő 20 kilometer belül fekszik.

A falu számos jeles személyiségnek szülőhelye vagy őseinek földje. Itt született például a kíváló szobrászművész, Benczédi Sándor, illetve innen származik a közismert zeneszerző, Márkos Albert, és ifjabb Márkos Albert jeles kolozsvári hegedűművész – hogy csak néhány nevet említsünk. Egy másik jeles muzsikus Haáz Sándor a nagymultú Szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója és mindmáig vezetője szintén részben Tarcsafalváról származik.

A 13 éve létrehozott Tarcsafalva Egyesület augusztusban, a hónap első hétvégéjén tartotta ez évi közgyűlését amely egyben rokoni, unokatestvéri találkozó is volt, hiszen a résztvevők többsége valamilyen fokú rokoni kapcsolatban is áll egymással. Ez alkalomból beszélgettünk el a falu tavaly június elejétől Tarcsafalván szolgáló lelkes, a település és lakói érdekében mindig tenni akaró fiatal unitárius lelkészével, Mikó Ferenccel, akit a közgyűlés alkalmából az egyesület elnökévé is megválasztottak. Őt követően a már említett két jeles muzsikus, Haáz Sándor és ifjabb Márkos Albert is szeretettel emlékezik tarcsafalvi gyökereire és élményeire.

Articol editat de laszlot, 29 augusztus 2017, 13:56

Riporter: László Tibor

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány