Élő Kolozsvári Rádió

Nyílt tengeren, zárt magányban

Fa Nándor felcsapott hajósnak és szenvedélye teljes életét meghatározza, hírnevet szerzett neki, Magyarország pedig felkerült általa egy olyan listára, amelyen azelőtt soha nem jegyezték.

A Földet ötször körbevitorlázó székesfehérvári hajótervező-építő a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vendége volt, vele keressük a boldogság „mértékegységét”.

1984-ben társával egyhónapos kiutazási vízumot kapott, hogy az általuk épített, mindössze 15 négyzetméteres Szent Jupáttal vitorlázzanak. A kirándulásból végül egy 700 napos, 70 ezer kilométeres földkörüli utazás lett.

Az óceán mindig tartogat meglepetéseket, folyamatosan az életére tör hódítóinak, különösen, ha ezek egy olyan nemzet fiai, amelynek még tengeri kijárata sincs. Az első út nehézségeit a tapasztalatlanság mellett az is tetézte, hogy a szaknyelvben „örömútként” emlegetett, egyenlítői kellemes meleg szelekkel tűzdelt útgyűrű helyett az életveszélyes, fagyos időjárású, jéghegyes déli jéghatár vonalát választották. Amikor 1985 szeptember 26-án a horvátországi Abbáziából elindultak, két eshetőség létezett: helytállni, világot látni és hírnevet szerezni, vagy pedig eltűnni az óceán mélyén. A szerencsésebb forgatókönyv vált valóra.

Varga Mihály Márton arról faggatta a hajóst, hogy mi ösztönöz valakit arra, hogy ilyen embertpróbáló vállalkozásba fogjon, hogy az év harmadát egyedül töltse, gyilkos hullámok között? Hitről, magányról, „forró helyzetekről”, fizikai és lelki „megfeszülésekről” is szó esik. „Ha túléled a vihart, ha elcsendesedik körülötted minden és meglátsz egy kis napsugarat, úgy eltűnnek az életveszélyes gondolataid, mint a köd” – meséli a hajós, akinek szeme csillogásából titkok, nehéz láncon tartott történetek sejlenek fel.

Bár a víz árja az úr, Fa Nándor gályájának sikerült mindig felül maradnia. Most búcsúzik a tengerektől, az óceánoktól, de nem legyőzöttként. Többször járt a Horn-fokon mint Erdélyben, úgy ismeri a világot mint a tenyerét. Közben, az óceán mellett, sikerült saját mélységeit is megismernie.

 

Riporter: Varga Mihály Márton

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2017 augusztus 9, 11:45 / actualizat: 2020 augusztus 6, 9:03

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára