Élő Kolozsvári Rádió

Frendl Ferenc országos szenior teniszbajnokkal adogatunk

A 69 esztendős sportember vagy a pályákat locsolja-kozmetikázza, vagy játszik, vagy oktat.

Bármelyik napszakban mennénk ki a Györgyfalvi-tó partján lévő teniszpályákra, Frendl Ferencet bizonyára ott találnánk. Negyvenöt éve űzi a fehér sportot, korosztályában a városban nincs párja, mégis, csak idén szánta rá magát, hogy bajnokságon mérettesse meg tehetségét. És „jött, látott, győzött”: a június végén Kolozsváron tartott Országos Bajnokságon korosztályában elvitte a pálmát. Ferenc 24 évesen fogott először teniszütőt és máig nem tette le. Évtizedekig a Rekord strand pályáin pattogtatta a labdát, most a Györgyfalvi negyedben teszi ugyanezt. Lányába, unokájába is beoltotta a játék szenvedélyét, noha ők már más utakat választottak. Annak, hogy jövőre kijusson Ausztriába az Európa Bajnokságra, csak anyagi akadálya van.

Megértem az unokámat is… Ha nem akarja, nem kell, hogy azt csinálja, amit a nagyapja. Én akkor is boldog vagyok, ha más sportban jó. Azért sajnálom, hogy már nem teniszezik, mert tehetségesnek tartom. Ügyes gyerek, végső fokon mindent jól csinált, amibe belefogott: a tornát, a táncot. Valahogy többet láttam a teniszben, nem tudom, hogy a tánccal elér-e annyit, amennyit elérhetne tenisszel.

Olyan dolgokat láttam, hogy azt mondtam: egy pszihológusnak a teniszpályán kellene megnéznie az embert, hogy normálisnak, vagy abnormálisnak nyilváníthassa. Sokan, pályán kívül kiváló emberek, itt nem tudnak uralkodni magukon.

Ez az a sport, amely teljesen kikapcsol a napi gondokból. Állandóan agyalni kell a taktikán, hova ütött, hol áll az ellenfél, mit kell tenned. Aki mindent belead a játékba, az nem tud arra gondolni, hogy mit eszik holnap, mit kell vásárolni, merre jár a felesége. Merem állítani, hogy a tenisz abban hasonlít a sakkhoz, hogy legalább három-négy lépéssel előre ki kell gondolni, hogy hova adjuk a labdát, hogy hozzuk taktikailag nehéz helyzetbe az ellenfelet.

Frendl Ferenccel adogatunk, labdánk múlt és jelen között pattog.

 

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2017 augusztus 4, 13:23 / actualizat: 2020 augusztus 6, 9:03

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára