Itt szól a rádió!

Akár a mesében: hercegnői elismerés a tehetség(gondozás)ért

Csíkszeredából nézzük a világot, sétánk során a Tanulók Háza által kínált, hasznos és tartalmas időtöltést biztosító programokkal ismerkedünk. 

Büszke kitüntetettek és oktatójuk: Kutasi Brigitta, Benő Dorottya és Gergely Eleonóra

Az apropót az adja, hogy izgalommal teli boldogságban volt részük nemrég gyerekeknek, pedagógusnak, szülőknek egyaránt. Margit román hercegnő két magyar diákot is kitüntetett július elején a bukaresti Erzsébet palota kertjében. Az örömből és persze a mögötte rejlő munkából próbálunk megmutatni valamicskét az alábbi összeállításban.

Előbb Benő Dorottyával, a Nagy Imre Általános Iskola negyedik osztályt végzett diákjával beszélgetünk, majd osztálytársa, a csíkcsomortáni Kutasi Brigitta is megszólal. Aztán a tanárnővel, Gergely Eleonórával folytatjuk, aki egyengette a rajzok útját, és már hosszú idő óta foglalkozik a gyerekek, fiatalok tehetségének pallérozásával.

Bízunk benne, hogy a pozitív példáról hallva még sokan kedvet kapnak a pályázáshoz és a tehetséggondozásba való bekapcsolódáshoz – elvégre lehetőségek Kolozsváron is bőven akadnak. Csak éppen fel kell fedezni, ki kell használni őket.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: zsoltferencz, 2017 július 26, 16:39 / actualizat: 2022 február 6, 21:46

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány