Listen Live Kolozsvári Rádió

Egy örök téma: a közép-európai állam és a területi autonómia

Riporter: László Tibor

Egy örök téma: a közép-európai állam és a területi autonómia

Articol editat de laszlot, 19 július 2017, 09:22

Bakk MiklósA konferencia plenáris ülésén dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora köszöntötte a vendégeket, majd ezt követően dr. Tonk Márton a Sapientia EMTE Szenátusának elnöke szólt az egybegyültekhez. Később Csizmadia Norbert a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány elnöke és Dövényi Zoltán a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Földtudományok Doktori Iskola vezetője tartottak előadást.

Bakk MiklosA 45 tudományos előadás négy párhuzamos szekcióban zajlott, a következő kérdéskörökben: geopolitikai dimenziók, gazdasági folyamatok és hatásaik, nemzetközi kapcsolatok és erőviszonyok, fókuszban Kelet- és Közép-Európa. A továbbiakban Az egyik legérdekesebb, az erdélyi magyarság számára is érdekfeszítő válaszokat kereső előadást megfogalmazó Bakk Miklós politológust, egyetemi oktatót hallják, aki A közép-európai állam és a területi autonómia. Szerkezeti sajátosságok és biztonságpercepció címmel értékezett. Előadásával kapcsolatban faggattuk a továbbiakban.

Riporter: László Tibor

 

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány