Hadd szóljon!

Johannis elnök Csíkban

Határozott kiállást kértek a magyarellenes hangulatkeltés ellen Klaus Johannistól a székelyföldi önkormányzati vezetők – áll az RMDSZ közleményében.

596e0431c78e6_7b7f9c78a9d67e957acee9542cd6b61eEmellett kérték a stratégiai partnerséget a román állam és a magyar közösség között. A helyi elöljárók álláspontja szerint Románia nem mintaállam a kisebbségek helyzetének rendezésében, veszélyben vannak jogaink és javaink. A többség nem tiszteli a magyar kisebbséget, az állam pedig nem tiszteli egyenjogú állampolgárokként a magyar embereket. Korlátozzák anyanyelvünk és nemzeti szimbólumaink használatát – olvasható a Szövetség közleményében, amely a Hargita és Kovászna megyei helyi vezetők által felsorolt problémákat, illetve az elöljárók kéréseit összegezi.
A helyi vezetők leszögezik: nem etnikai alapú autonómiát akarnak, hanem békében és jólétben élni a szülőföldjükön. Ennek pedig egyetlen garanciája egy olyan típusú területi autonómia, mint amilyen az Európai Unión belül van, például Dél-Tirolban.

Az államfő csíkszeredai látogatását Dobos László, a Marosvásárhelyi Rádió helyi tudósítója foglalja össze.

A Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor szerint mind az államfő mind a Hargita és Kovászna megyei elöljárók ugyanazokról a dolgokról beszélnek, még ha más-más szemszögből is.

A Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba elégedett Klaus Johannis látogatásával, a párbeszéddel.

Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán bizakodó az elnöki látogatás hozadéka tekintetében. Ő a székely himnusz elénekléséről és a zászlócseréről is beszél.

 

Articol editat de emoci, 18 július 2017, 18:18 / actualizat: 19 július 2017, 8:44

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány