Élő Kolozsvári Rádió

CeeLo Green lép fel a FINA megnyitóján

A zenész Emeli Sandé „helyett” érkezik Budapestre.

FINA_logo-bp17Az ötszörös Grammy-díjas zenész, CeeLo Green lép fel a Magyarországon sorra kerülő vizes vb megnyitóján.

Bravúros cserét sikerült megvalósítani, miután Emeli Sandé lemondta nyári európai fellépéseit, ezzel együtt a megnyitón való részvételt – mondta a nyitó- és záróesemények főrendezője, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Emeli Sandé helyett CeeLo Green fog fellépni. Nem egy koncertről van szó, hanem egy nagyon átgondolt, felépített összművészeti produkcióról, amelynek része egy világsztár fellépő – hangsúlyozta a főrendező.

A technikai előkészületek befejeződtek, ma elkezdődnek az összpróbák. A világbajnokság megnyitóján félezren táncolnak majd egyszerre: a produkció végigvezeti a nézőt az ország történelmén, amelyben mindig kiemelt szerep jutott a víznek, elsősorban a Dunának. A kétórás előadásban mintegy 220 önkéntes és fiatal sportoló is részt vesz. A látványt, a hangot és a zenét francia céggel közösen tervezték meg. A színpad három futballpálya méretű, és a teljes terület, amelyen a produkció megvalósul, 20 futballpályát tesz ki.

Aki nem otthonról szeretné nézni a megnyitó ünnepséget, az a budai és a pesti alsó rakpartról, valamint az Erzsébet-hídról, tíz kivetítőn követheti, hogy mi történik a színpadon. A budai Vár fényfestése, a szökőkút-világítás és a tűzijáték is látható lesz ezekről a helyszínekről.

A vizes világbajnokság pénteken kezdődik és július 30-ig zajlik Budapesten és Balatonfüreden.

MTI

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 július 9, 22:53

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 13:30

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron

Kolozsvár Önkormányzata a mai tanácsülésen döntést hozott a szerencsejáték-termek működésének betiltásáról a város teljes...

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 17:13

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek

Az Alkotmánybírósághoz fordul a PNL és az USR a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt. A két párt...

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 09:42

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet

Kelemen Hunor szerint „rossz törvénytervezetet” akkor sem szabad elfogadni, „ha szorít a határidő, és akkor sem, ha a...

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 14:35

Ezért volt bűz megint Kolozsváron

Ma szörnyű szag terjengett Kolozsvár több negyedében. A Környezetvédelmi Őrség szerint a bűz ezúttal a Kolozsvár és Torda közelében...

Ezért volt bűz megint Kolozsváron
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 12:08

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára – közölte az...

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára
Hírek szerda, 2026 augusztus 122026 augusztus 12, 10:09

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben –...

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre