Élő Kolozsvári Rádió

Közeledni, látni és láttatni az Osonóval

Július elsején, szombaton délután 5 órától Torockón, a Double Rise fesztiválon tekinthető meg az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkció.

fokep

3 kontinens, 23 ország, 167 település, több mint 480 előadás, 12 nemzetközi fesztiválmeghívás, 2 legjobb előadás díj – ez az Osonó színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciójának mérlege röviden és velősen, ezen felül pedig ott van az a megannyi élmény, felismerés, amelyeket a nézők magukkal visznek. A társulat állandó színésze Mucha Oszkár, a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának színészmesterség tanára. Rajta kívül eddig harmincöten működtek együtt az előadásban, az elmúlt hat évben több mint 21500 néző látta az előadást, 485 liter tej és 970 banán fogyott. Mucha Oszkár mellett jelenleg Bene Ervin, Fazakas Hunor, László Fruzsina és Mihácsi Veronika részese, alakítója a színpadon mindannak, amit így nevezünk: Ahogyan a víz tükrözi az arcot.

Fazakas Misi rendező, tanár, az Osonó vezetője mellett a társulat három tagjával beszélgettünk: Mucha Oszkárral, aki már a kezdetektől fogva tagja a produkciónak, valamint Bene Ervinnel és Fazakas Hunorral.

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot produkciójuknak a július 1-jei, torockói előadása immár a 486. lesz. Emellett az osonósok évadértékelőjükben arról is beszámoltak, hogy ezidőben főként Budapestre helyezték át tevékenységüket, év elején bemutatót is tartottak a magyar fővárosban, előadásaikat mintegy 4.600-an látták, emellett közönségtalálkozókat, táborokat, múhelyfoglalkozásokat is szerveztek.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2017 június 30, 08:39

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára