Élő Kolozsvári Rádió

Gyerekfesztivál a Falumúzeumban

Világutazók témával Gyerekfesztivált szerveznek a vakáció első hétvégéjén, június 17-18-án a Romulus Vuia Falumúzeumban.

A rendezvény célja két napon át tartó szórakoztatás az érdeklődők számára, oly módon, hogy a programok pozitív értékeket közvetítsenek a résztvevőknek. Ennek érdekében minden játékot, tevékenységet, jelmezt, dekorációt úgy tervtek, hogy az a fergeteges szórakozáson túl példaértékű legyen a felnövekvő generáció számára.

A fesztiválon valamennyi tevékenységet az idei téma, a VILÁGUTAZÓK határozza meg. A Gyerekfesztivál területén sajátos fizetőeszközzel, petákkal vásárolhatunk. A játékok során a gyerekek pénzt szereznek és a fizetséget izgalmas tevékenységekre költhetik. A gyerekek 6 kontinensre utazhatnak, ahol a játékok által megismerkedhetnek a helyi sajátosságokkal. Minden kontinensen különböző valuták vannak érvényben, így lehetőség van ezeket átváltani, vagy akár bankba helyezni. A programok folyamatosan működnek, így kb. 70 program fut egyszerre egy egész napon keresztül. A fesztivált koncertek, bűvész- és bábelőadások, táncos és drámapedagógiai workshopok színesítik. A legkisebbek számára pöttömsarok működik, a felnőttek is jól fogják érzeni magukat a szülőmegőrzőben. A résztvevőket kb. 20 játékvezető, 50 önkéntes és 30 előadó (zenészek, bábszínészek, bűvészek, hangszeresek, lovasok, íjászok, kézművesek) várja.

További részletek a Gyerekfeszivál honlapján, illetve Facebook-oldalukon.

plakat

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 június 12, 10:54

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel