Listen Live Kolozsvári Rádió

Cluj / Kolozsvár / Klausenburg

Cluj / Kolozsvár / Klausenburg

Articol editat de gergelyzsuzsa, 16 május 2017, 14:13 / actualizat: 16 május 2017, 15:13

A Kolozs megyei törvényszék februárban mondta ki, – most először –, hogy a helységnévtáblák esetében a törvény életbe lépésekor fennálló, vagyis 2001-es etnikai arányokat kell figyelembe venni, s így magyar nyelven is ki kell írni a településnevet Kolozsvár határaiban. Emil Boc polgármester április elején jelentette be, hogy nem fellebbez az ítélet ellen. Ekkor azt is közölte, hogy a szabványos három nyelvű tábla fölé egy másikat is kihelyez, mellyel a város római kori eredetére kíván utalni.

A többnyelvű kolozsvári helységnévtábla kihelyezése az elmúlt 16 évben számtalan per tárgya volt, a nyertes pert a Minority Rights kolozsvári egyesület indította, és a perhez 370 kolozsvári polgár is csatlakozott. Bethlendi Andrást, a Musai-Muszáj kezdeményező csoport képviselőjét hallják.

„Tizenhat év során nem sikerült ezt elérni, három évvel ez előtt civil kezdeményezésre peresítették ezt az ügyet, és íme, több száz kolozsvári felperes csatlakozó segítségével, számtalan, a Musai-Muszáj kezdeményező csoport által indított akció eredményeként, most kikerült ez a tábla.”

 

Riporter: Szilágyi Szabolcs

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása