Élő Kolozsvári Rádió

Támogatja a Minority Safepack kezdeményezést az Európai Parlament elnöke

Támogatja a Minority Safepack kezdeményezést az Európai Parlament elnöke. Antonio Tajani üzenetében kifejtette: „Európa elsősorban az európai polgárokról, és nem a tagállamokról szól. Ezért fontos a polgári kezdeményezés intézménye”. Hozzátéve: „a sokszínűség elfogadása nélkül nem létezik egység sem”. Az európai őshonos kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN május 4-i brüsszeli konferenciájának fajsúlyos eseményéről Vincze Loránt elnököt kérdezte Szilágyi Szabolcs.

Öt éve ugyanitt, az Európai Parlamentben indult útjára a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés, a Kisebbségi Intergroup és a FUEN megbeszélésén – nyitotta meg Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a FUEN brüsszeli konferenciáját. Az esemény házigazdája szerint a Minority Safepack egy hosszú út után győztesként tér vissza az EP-be, miután az Európai Bizottság egy hosszadalmas jogi procedúrát követően idén áprilisban befogadta a kezdeményezést.

Nils Torvalds EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke szerint „ez egy nagyszerű pillanat, amelyre a gyerekeink és az unokáink is emlékezni fognak. Sok munka van még hátra, de minél többet dolgozunk, annál hosszabb távú lesz a hatás is” – fogalmazott, hozzátéve: a MSPI-re nem elég 7 országból gyűjteni aláírásokat, hanem 28 országból kell, hiszen minden tagállam polgárait meg kell szólítani.

A polgári kezdeményezések jogi megközelítéséről szóló panelt követően a rendezvény másik házigazdája, Sógor Csaba foglalta össze zárszavában a konferencia tapasztalatait. „A Minority Safepack európai polgári kezdeményezés a civil társadalom szerepéről, annak erőteljes megjelenítéséről szól, hiszen a politika nem létezhet civil társadalom nélkül. Az út, amely előttünk áll, nem lesz sima, nehézségekre lehet számítani, de biztosak vagyunk abban, hogy ezeket a csatákat meg lehet és meg kell vívni, hiszen a mi felelősségünk es hivatásunk, hogy egyenlő jogokat biztosítsunk az EU minden polgára számára. Erős háttérországunk van: a FUEN ernyője alatt, Antonio Tajani elnök úr támogatásával, az EU-s intézmények segítségével ezt a célt el tudjuk érni” – mondta el az RMDSZ EP-képviselője.

A konferencia zárásaként a házigazdák meghívták a résztvevőket a FUEN kongresszusára, amelyre május 17-21. között Kolozsváron kerül sor.

kvr/közlemény

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 5 május 2017, 15:11

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Hírek szombat, 9 március 2024, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Hírek szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését