Élő Kolozsvári Rádió

Fürdőélet Erdélyben. A Kolozsvári Magyar Történeti Intézet első évkönyve

Megjelent a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet 2017-es évkönyve.

Könyv kovaszna_park medvetó-erdélyitúrák

Az Erdélyi Évszázadok címmel elindított könyvsorozat első kiadványát az intézet székhelyén mutatták be március végén. Az évkönyv szerkesztői azzal az elhatározással kezdték el munkájukat, hogy az egyes számok profilját évente valamely konferencia vagy tematika mentén alakítják ki. Elképzelésük szerint a profilt adó tanulmányok határozzák meg a jövőben a kötet jellegét. Így az első kötet alapját nagyobb részt a 2014 október 18-án, Kolozsváron tartott nagysikerű konferencia előadásai képezik, amelyeknek írott, bővített változatait olvashatjuk a tanulmányoknak szentelt részben. Az évkönyv alcíme ezért Fürdőélet Erdélyben. Az ezekben a tanulmányokban olvasható kutatási eredmények a kulturális turizmussal, a művészettörténettel és a történelemmel foglalkoznak, de más szakterületen tevékenykedők számára is hasznos és érdekes adatokkal és megközelítésekkel szolgálnak.

A kiadvány ismertetését a jeles magyarországi történész Romsics Ignác akadémikus vállalta magára.Előbb őt hallják. Az évkönyv főszerkesztője Rüsz-Fogarasi Enikő történész a BBTE történelem-filozófia karának dékánja volt, akit a továbbiakban az összetett sokszerzős munka születéséről faggattunk.

Riporter: László Tibor

 

Szerkesztő: laszlot, 2017 május 1, 19:45 / actualizat: 2017 június 7, 10:02

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében