Élő Kolozsvári Rádió

Az egydimenziós nem unalmas?

guld adamEgydimenzióssá váltak az új sztárok – azaz, a korábbi, 1970-es, 80-as évekbeliekhez képest, akiknek sok jó tulajdonságát ismertük, egyetlen tulajdonságuk miatt válhatnak ismertté – mondta Guld Ádám, a Pécsi Tudományegyetem oktatója a 8. Kommunikációs Napokon.

Nem vagyok híres, csak sokan ismernek!

Ezzel a címmel tartott előadásában arról beszélt, hogy kutatásai szerint, mitől válnak egyre népszerűbbé az online média sztárjai. Mert nem csak az változott meg, hogy kik a sztárok – vagy maibb kifejezéssel élve: celebek –, hanem az is megváltozott, hogy milyen média, milyen közeg teszi őket azzá – derült ki az előadásból.

Miközben régebben  istenítettük a filmszínészeket, akik szépek és tehetségesek voltak, s csak olyan szerepeket játszottak, amelyekben minden tökéletesnek tűnt, ma tizenévesek, huszonévesek, akik saját video-blogot – rövidebben mondva: vlogot – tartanak fenn, az ifjúság körében egyre népszerűbbek.

De vajon (a dimenziók szűkülése mellett) még miben különböznek az akkori és mostani sztárok?

Guld Ádám médiakutatót Rácz Éva kérdezte.

Szerkesztő: Rácz Éva, 2017 április 19, 14:55 / actualizat: 2017 június 7, 9:48

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”