Listen Live Kolozsvári Rádió

Boróka mosolya másoknak is erőt adhat

boroÉletük szinte minden pillanatát meghatározza a kislányuk. Ha valahova elmennek, kétszer is át kell gondolniuk, hogy az ő szempontjából jó ötlet-e vagy sem. Ez azonban nem kényszer már, sőt: az értelmi fogyatékos kislány szülei sok mindent megtanultak az elmúlt 14 évben. Azt is, hogy Istennek óriási céljai vannak, nemcsak Borókával, hanem minden olyan fogyatékos emberrel, aki a jelenléte által valamit meg tud értetni a külvilággal. Pataki Levente bogártelki lelkipásztorral, Boróka édesapjával beszélgettünk.  

Boróka mosolya másoknak is erőt adhat

Articol editat de kristalybea, 6 április 2017, 18:17 / actualizat: 22 április 2017, 22:40

„Az jellemző, hogy együtt kezdjük el az étkezést. Leülünk az asztalhoz, egy imádsággal megnyitjuk az ebédet, aztán Boró elvonul a külön birodalmába, kicsi szobájába. Édesanya elkészíti neki külön a levest és a másodikot; miután megeszi a levest, jön és szól, mi pedig, mint egy-egy kis pincér, felszolgáljuk neki a következő fogást. Ha olyan társaság gyűl össze, akikkel Boróka nagyon jól van és szereti őket, akkor előfordul, hogy ideig-óráig velünk marad az asztalnál.

„Boró mindenkinek jót tett. Nekünk is jót tett, függetlenül attól, hogy voltak és ma is vannak nehéz pillanatok. A gyülekezettel nekünk kellett elfogadtatnunk, hogy ez egy olyan állapot, amin nem lehet változtatni. Pontosabban: amennyit változtatni lehet rajta, életminőség szempontjából, azért mi mindent el fogunk követni.”

„Találtam egy másfél perces kisfilmet a doktor úrról. Boró meglátta, és utána napokon keresztül ez volt az esti mese, hogy megnéztük. Mondogatta mindenkinek: ez a doktor úr fogja Borókát műteni, ez a doktor úr fog rajta segíteni.”

Készítette: Ferencz Zsolt

Megmutatni a rádiót az interneten
Műsorok szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Műsorok szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Műsorok szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Műsorok szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Műsorok szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Műsorok szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Műsorok kedd, 19 március 2024, 16:14

Visszamegyünk a jelenbe!

Új projektbe kezdtünk a Kolozsvári Rádió 70. születésnapja alkalmából: korábbi riporthelyszíneinkre térünk vissza, és megnézzük, mi...

Visszamegyünk a jelenbe!
Műsorok kedd, 19 március 2024, 15:33

Sztrájkolnak számos községi polgármesteri hivatalban

Napi két órára beszüntetik ezen a héten a munkát több mint 30 Kolozs megyei községi polgármesteri...

Sztrájkolnak számos községi polgármesteri hivatalban