Élő Kolozsvári Rádió

A Bolyai Egyetem 1944-1959. Egy rövid, de mégis befejezetlen történet

Volt egyszer egy Bolyai Egyetem” címmel rendeztek kerekasztal megbeszélést a Kolozsvár Társaság székhalyén. Meghívottak Dávid Gyula, Egyed Ákos, Gábor Csilla,Lőnhárdt Tamás és Hunyadi Attila, beszélgetőtárs pedig Buchwald Péter volt. Az egyetem egykori diákjainak illetve az általa képviselt szellemiség mai fiatalabb éltetőinek beszélgetése felelevenítette a korszakot és az őt megíllető helyre helyezte azt az oktatási intézményt amely bár egy kegyetlen és ellentmondásos történelmi korszakban 1945 és 1959 között, tehát mindössze 14 évet működött mégis az ott kiképzett mintegy 16.000 sokoldalú magyar értelmiségi, közöttük számos kiemelkedő személyiség által mindmáig kihat a romániai magyarság és nem csak gazdag szellemi örökségére. Az est végeztével kértük mikrofon elé Lőnhárdt Tamás történészt a BBTE Magyar Tudományos Intézete tanszékvezetőjét, aki a korszak és a Bolyai Egyetem történetének jeles fiatal kutatója. Riporter: László Tibor

UBB-BBTE-egyetem-BabesBolyai-KemiaTansszek BBTE-UBB-egyetem-BabesBolyai-KemiaTanszek2

 

 

 

 

Szerkesztő: laszlot, 2017 április 4, 12:54 / actualizat: 2017 április 6, 12:03

Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
fotó: MCSMSZ
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50