Listen Live Kolozsvári Rádió

Hazacsábítanák orvosainkat

florian bodogOrszágos Humánerőforrás Központ kezd működni hétfőtől az egészségügyi tárca keretében – jelentette be Florian Bodog szakminiszter Zilahon.
Az új központ segítséget nyújt azoknak a külföldön dolgozó orvosoknak, akik szeretnének hazatérni.
A miniszter elmondta: az ágazati béremelések ígérete nyomán máris kapott olyan jelzéseket Németországból és Angliából, hogy ott dolgozó román állampolgárságú orvosok hazajönnének.
Nehéz a szakembereket itthon tartani, de néhány kifejezetten ezt célzó intézkedést tervbe vettek. Ezek közé tartozik az egészségügyi személyzet bérének kilátásba helyezett emelése – nyilatkozta Florian Bodog.
A kisvárosok orvoshiányát is megpróbálják enyhíteni – tette hozzá. Ezért tennék lehetővé, hogy a megyei kórházakban is el lehessen végezni a rezidensi gyakorlatot. Nem titok, arra számítanak, hogy azok közül a fiatalok közül, akik öt éven át ezekben a kisebb kórházakban dolgoznak, egyesek családot alapítanak az illető városban, mások a településbe vagy a kórházba szeretnek bele és később is helyben maradnak – fogalmazott az egészségügy-miniszter.
hotnews

Hazacsábítanák orvosainkat

Articol editat de papp.zakor.andras, 1 április 2017, 14:56

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány