Listen Live Kolozsvári Rádió

Ön olvas mesét a gyerekeinek?

bookr kids

A képen Horváth Dorka és a BookR Kids másik alapítója látható.

Ön olvas mesét a gyerekeinek?

Articol editat de kristalybea, 31 március 2017, 20:50

Ha választania kellene: inkább saját maga mondana mesét, hogy gyerekeit szórakoztassa, vagy pedig rábízná ugyanezt egy alkalmazásra, hogy megtegye ön helyett? Esetleg helyzettől függően gyakorolná mindkettőt? Következő összeállításunkban, két olyan lehetőséget is szeretnénk megismertetni önnel, amely garantáltan megszeretteti a lurkókkal a történeteket, a könyveket, sőt talán az olvasást is. 

A Kreatív Kolozsvár Tehetségtámogató Program Kolozsváron látta vendégül a budapesti BOOKR Kids mese-applikáció alapítóját Horváth Dorkát és az alkalmazás nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársát Boldog Annát. A BOOKR Kids honlapja szerint, alkalmazásuk forradalmasítja a meseolvasást, hiszen mesekönyv, hangoskönyv, animáció és játék is egyben.

Gyerekeink számára már nem idegen, hogy életük minden mozzanatához telefonos alkalmazásokat használjanak. De hogy miért jó, hogy a kicsik kezébe egy újabb kütyüt adjunk, arról meséljenek inkább az applikáció munkatársai. Összeállításunk első felében a BOOKR Kids mese-applikációt ismerhetik meg.

csilla

Nádasdi Csilla Emese foglalkozás közben.

Ezt követően pedig arra keresünk választ, hogyan tudja felvenni a versenyt az élőszóban elmondott mese a sok villódzó, telefonon, tévében látható rajzfilmmel, animációval, valamint a mesék jótékony hatására is fény derül. Közben egy tündéri lányt is megismerhetnek hallgatóink, aki szülőföldjét elhagyva, új otthonra talált Kolozsváron. Ő Nádasdi Csilla Emese, mesemondó, a Tekergő Meseösvény Egyesület kolozsvári lelkes mozgatórugója.

Tartsanak velünk!

Szerkesztő: Kristály Bea

A műsor házigazdája: Csatári Melinda

Etichete:
Várni kell még az önvezető buszokra Kolozsváron
Kolozsvár csütörtök, 15 július 2021, 09:48

Várni kell még az önvezető buszokra Kolozsváron

Két francia cég jelentkezett a kolozsvári önkormányzat által, az önvezető buszok beszerzésére kiírt versenytárgyalásra, de mindkét...

Várni kell még az önvezető buszokra Kolozsváron
Változtatások az autós forgalomban a kolozsvári Sétatér környékén
Kolozsvár csütörtök, 15 július 2021, 09:27

Változtatások az autós forgalomban a kolozsvári Sétatér környékén

Augusztus 2-tól változások lépnek érvénybe a Sétatér körüli forgalom...

Változtatások az autós forgalomban a kolozsvári Sétatér környékén
Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját
Kolozsvár vasárnap, 28 február 2021, 14:32

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást...

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját
Kolozs megye is kikerült a vörös zónából
Kolozsvár vasárnap, 24 január 2021, 14:57

Kolozs megye is kikerült a vörös zónából

A Covid-19 fertőzés lakossági előfordulása 2,90 ezrelékre...

Kolozs megye is kikerült a vörös zónából
Kolozsvár vasárnap, 24 január 2021, 10:09

Országszerte Kolozs megyében veszett kárba a legtöbb koronavírus elleni oltás

Mintegy 295 dózis koronavírus lennei oltás veszett kárba Kolozs megyében – állítja az Actual de...

Országszerte Kolozs megyében veszett kárba a legtöbb koronavírus elleni oltás
Kolozsvár hétfő, 28 december 2020, 09:49

Karácsonykor is fegyelmezettek voltak a Kolozs megyeiek

A rendőrség közleménye szerint nem tapasztaltak kirívó szabálysértéseket az ünnepek...

Karácsonykor is fegyelmezettek voltak a Kolozs megyeiek
Kolozsvár péntek, 23 október 2020, 17:58

Szemétbűz terjeng Kolozsvár több lakónegyedében

Enyhült egy kicsit a Kolozsváron terjengő szemétbűz erőssége. Jó néhány napja ugyanis orrfacsaró szag terjeng több lakónegyedben...

Szemétbűz terjeng Kolozsvár több lakónegyedében
Kolozsvár péntek, 23 október 2020, 16:21

Vákár István marad a következő négy évben is a Kolozs Megyei Tanács alelnöke

Letették pénteken a hivatali esküt a Kolozs Megyei Tanács tagjai, valamint a megyei tanácselnök, Alin...

Vákár István marad a következő négy évben is a Kolozs Megyei Tanács alelnöke