Élő Kolozsvári Rádió

Ameddig az ember locsol, törölgeti a leveleket, elfelejti a többi problémáját

Miért érdemes a szobanövényekkel vesződni, illetve lehetséges-e a járvány közepén egy új vállakozást indítani? 

Erre a két kérdésre biztosan választ kap a Kassay Emesével, a Green Room Plant Studio alapítójával folytatott beszélgetésünkből.

Javít a közérzeten egy-egy szobanövény látványa azok számára, ugyanakkor a levegő tisztaságát is elősegíti. Egy gondosan kiválasztott növény esetén pedig vesződnünk sem kell, elég megtalálni a megfelelően napos vagy éppen árnyékos helyet, a kellő vízmennyiséget és örülhetünk a növekvő kis leveleknek, rügyeknek. Az 1001 ötletben a szobanövények jótékony hatásairól, nevelgetésük meditatív jellegéről is beszélgettünk, Kassay Emesével a Green Room plant studio alapítójával.

Kassay Emese Kolozsváron tanult tájépítészetet, majd Budapesten folytatta tanulmányait. Kiskorában izgalmasnak találta az ibolya leveleit fogkefével fésülgetni, vagy a fikuszt sörrel törölgetni. A szenvedély a növények iránt megmaradt. Olyannyira, hogy nem esik nehezére, hogy éjszaka kettőkor felkeljen, hogy rohamtempóban kipakoljon egy trópusi növény szállítmányt, sietve hogy azok leveleit az éjszaka hidegje nehogy megcsípje.

Emese bár rég álmodott róla, hogy növényekkel foglalkozó vállalkozását elindítsa, számára a járvány hozta meg a kezdő löketett, hogy elinduljon. És úgy tűnik remek alkalmat vállasztott. Hiszen a járvány okozta bezártság, a karanténhelyzetek sokunkban felébresztették a természet iránti igényt. De aki nem rendelkezik kertes házzal, vagy éppen nem az erdő széllén lakik, szembesülhetett azzal, hogy a szobanövények, fűszernövények gondozása, nevelgetése is jelentheti a természettel való kapcsolatot. Így alakulhatott, hogy a hobbikertészet napjainkban reneszánszát éli, több közösségi médiás felületen alakultak fórumok, ahol bátran lehetett tapasztalatokat, növényeket csereberélni.

Műsorunk nem csak azoknak szól, akik már egy minidzsungelt nevelgetnek otthon, tudják a növények latin neveit, és a különböző fajok szaporítása sem okoz gondot. Azoknak is érdemes meghallgatni, akik kíváncsika arra, hogyan valósítja meg gyerekkori álmait egy kolozsvári fiatal. Kassay Emese tájépítésszel beszélgetünk, aki nemrég indította Green Room plant studio nevű szobanövényeket forgalmazó webshopját és tervezi egy fizikailag is látogatható üzlet létrehozását is.

Szereksztő: Kristály Bea

Képek: Kassay Emese

 

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 28, 14:32

nyáry krisztián
1001 Ötlet hétfő, 2024 szeptember 22024 szeptember 2, 11:40

Nyáry Krisztián: „magyarról magyarra fordítok”

Nyáry Krisztián tanított már irodalomtörténetet egyetemen, volt politikai kommunikátor, kommunikációs szakember, vezetett könyvkiadót....

Nyáry Krisztián: „magyarról magyarra fordítok”
Csapat, felelősségvállalás, kaland = cserkészet
1001 Ötlet hétfő, 2024 augusztus 262024 augusztus 26, 17:05

Csapat, felelősségvállalás, kaland = cserkészet

Már több százszor hallottam az 1001 ötlet intróját, mégis izgalommal tölt el, amikor felcsendül – kezdte az 1001 ötlet legutóbbi...

Csapat, felelősségvállalás, kaland = cserkészet
Egy lapra tettek mindent – bemutatkozik a Tripla csapata
1001 Ötlet hétfő, 2024 augusztus 52024 augusztus 5, 09:24

Egy lapra tettek mindent – bemutatkozik a Tripla csapata

Milyen az az ötlet, amiért érdemes feladni a biztos megélhetést? Miért éri meg egy kísérletezőbb, tanulással és olykor nehézségekkel...

Egy lapra tettek mindent – bemutatkozik a Tripla csapata
Nagyon sokan a marketinget egyenlővé teszik azzal, hogy mit és mikor posztolunk
1001 Ötlet hétfő, 2024 július 222024 július 22, 14:04

Nagyon sokan a marketinget egyenlővé teszik azzal, hogy mit és mikor posztolunk

A digitális marketing nemcsak arról szól, hogy a közösségi médiában posztolunk. Hogyan lehet megtalálni egy adott vállalkozás számára a...

Nagyon sokan a marketinget egyenlővé teszik azzal, hogy mit és mikor posztolunk
1001 Ötlet kedd, 2024 július 162024 július 16, 13:42

A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik

A Fiatalok a Fiatalokért vállalkozói mentorprogramra jelentkező csapatok marketing-, pénzügyi-, menedzsment- és hr-szakembereknek tehették...

A pénzügyi tervet bármikor felül lehet írni, hiszen a külső-belső realitás is változik
1001 Ötlet hétfő, 2024 július 12024 július 1, 14:30

Kisvállalkozásban nagyon fontosak az emberi kapcsolatok

A Fiatalok a Fiatalokért vállalkozói mentorprogramra jelentkező csapatok marketing-, pénzügyi-, menedzsment- és hr-szakembereknek tehették...

Kisvállalkozásban nagyon fontosak az emberi kapcsolatok
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 242024 június 24, 15:19

Glamping: természetközeliség, nem elhanyagolható kényelemmel

Hogyan lehet egy hónapokon keresztül dédelgetett ötletről lemondani és milyen a családdal együtt vállalkozni? László Tamás és párja...

Glamping: természetközeliség, nem elhanyagolható kényelemmel
1001 Ötlet hétfő, 2024 június 172024 június 17, 14:53

„Egy szép szakma köré társul egy nagyon csúnya ipar. Ennek a kettősségét bírni kell”

„Bíztunk egymásban, hogy a legjobbat akarjuk magunk és egymás számára. Körülbelül ez így kezdődött, mint egy egyszerű haverség. És...

„Egy szép szakma köré társul egy nagyon csúnya ipar. Ennek a kettősségét bírni kell”