Élő Kolozsvári Rádió

Marosán Csaba és a humoros-derűs Arany

„Változik a világ. Ha valaki irodalmat akar terjeszteni 2017-ben, akkor nem teheti úgy, mint valaki 1917-ben. Állandóan kell idomulni a társadalomhoz, de nem megalkuvásként, tehát nem alámenni a dolgoknak. Viszont kell látni, hogy mi forog körülöttünk, a társadalomban. Ha nem, akkor idejétmúltak leszünk színészként és költőként egyaránt.” (Marosán Csaba)17328176_10210989473706475_654092407_n

„Nagyon hamar megszületett a koncepció, hogy inkább egy ismeretlen Arany-képet mutassunk be: ne azt, amit a diákok amúgy is ismernek, hanem egy másik oldalát. Amikor már megvolt egy-két ötlet, hogy könyvek szintjén honnan érdemes elindulni, elkezdtem böngészni én is, részben a könyvtáramat, részben az internetet. Ott bukkantam rá például arra a tanulmányra, amely az Ágnes asszony átiratot tartalmazza.” (Széman Emese Rózsa)

Bomlott cimbalom című egyéni estjén Marosán Csaba a 200 éve született költőóriás életén, pályáján vezeti végig a hallhatóságot, a tervek szerint Erdély minél több középiskolájában. Széman Emese Rózsa dramaturgként segítette a munkát.

Kettejükkel beszélgettünk azokról a tapasztalatokról, amelyekkel az elmúlt időszakban gazdagodtak. Hogyan érdemes manapság Arany Jánosról beszélni, melyek azok a szempontok, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül? Hogyan viszonyult Arany a nyelvészekhez és milyen szerepe lehet a szelfinek, amely egy-egy előadás után készül? Kiderül az alábbi összeállításból.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2017 március 17, 18:00 / actualizat: 2019 október 21, 15:22

Mi lett volna, ha…? – a szatmári Raszputyin
Kontűr szerda, 2024 november 272024 november 27, 11:50

Mi lett volna, ha…? – a szatmári Raszputyin

Szőcs Géza drámája pozitív hőssé avatja az amúgy vitatott személyiséget, Raszputyint, akinek az arkangyal megmutatja a 20.század...

Mi lett volna, ha…? – a szatmári Raszputyin
„Dévaj, nagy energiájú előadásban lesz részük!” – a Vígszínház előadása Kolozsváron is
Kontűr péntek, 2024 november 82024 november 8, 16:22

„Dévaj, nagy energiájú előadásban lesz részük!” – a Vígszínház előadása Kolozsváron is

„A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű Arany János élettörténetén keresztül próbálja...

„Dévaj, nagy energiájú előadásban lesz részük!” – a Vígszínház előadása Kolozsváron is
Kinek hiszünk? – A légbenjáró a 9-Interferenciákon
Kontűr szerda, 2024 november 62024 november 6, 16:43

Kinek hiszünk? – A légbenjáró a 9-Interferenciákon

Van egy kivétel az előadások között, A légbenjáró című előadást nem a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, hanem a Lucian Blaga...

Kinek hiszünk? – A légbenjáró a 9-Interferenciákon
Kern Andrástól Hermányi Mariannig és tovább – mert „mindenki gyanús, aki él…”
Kontűr kedd, 2024 november 52024 november 5, 17:00

Kern Andrástól Hermányi Mariannig és tovább – mert „mindenki gyanús, aki él…”

Kern András mellett napjaink további jeles művészei, színészlegendái köszönnek ránk a vászonról, amilyen Jordán Tamás, Bodrogi Gyula,...

Kern Andrástól Hermányi Mariannig és tovább – mert „mindenki gyanús, aki él…”
Kontűr kedd, 2024 november 52024 november 5, 12:48

Kimenekülni a társadalomból – a bolgár Ahogy tetszik

Shakespeare Ahogy tetszik című darabja vígjáték, amelyben a szerelem központi helyet foglal el, de a bonyolult, több szálon futó cselekmény...

Kimenekülni a társadalomból – a bolgár Ahogy tetszik
Kontűr hétfő, 2024 november 42024 november 4, 16:45

Prospero Könyvek – 20 éve a polcokon

A mai világban ritka, hogy egy könyvsorozat a 20. születésnapját is megünnepelhesse. Az előadóművészekkel készült interjúkat tartalmazó...

Prospero Könyvek – 20 éve a polcokon
Kontűr szombat, 2024 november 22024 november 2, 09:29

Mit fogalmazhat meg a jelenünkről egy 1916-ban meggyilkolt látnok?

Sok év eltelt azóta, hogy Kolozsváron vendégszerepelt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A 9. Interferenciák...

Mit fogalmazhat meg a jelenünkről egy 1916-ban meggyilkolt látnok?
Kontűr csütörtök, 2024 október 242024 október 24, 12:14

Nekünk ki írja a fekete pontokat? – Szimler Bálint filmje

Ha „rossz” vagy, az osztálytársaid közül valaki jegyzi a fekete pontjaidat. Tornaórán kötelező a piros póló, ha te fehérben vagy, jó...

Nekünk ki írja a fekete pontokat? – Szimler Bálint filmje