Listen Live Kolozsvári Rádió

1985 a rockzenében – Retrómánia: szombat 13.05

1985 a rockzenében – Retrómánia: szombat 13.05

Articol editat de mihaly.istvan, 10 március 2017, 17:26

Vikidál Gyula 1985-ben újabb arcát, arcait mutatta meg első szólólemezén. Bebizonyosodott, hogy nem csak hard rock és heavy metal énekesként kiváló, hanem az is jól áll neki, amikor nagyzenekari felvezetés után Mefisztó rondóját énekli a Gounod Faust című operájából.

Gazdag, sikeres év volt 1985 Kern András számára is. Nem kevesebb, mint öt filmben szerepelt és kiadta első szólóalbumát.

Úgy tűnik, 1985 a szólólemezek éve volt a magyar rockzenében: a Piramis egykori énekese, Révész Sándor is ekkor jelentette meg első önálló korongját, Demjén Ferenc és Presser Gábor közreműködésével. 

Revesz Sandor LP 1985

1985-ben jelent meg az újhullámos popzenében jeleskedő angol Tears for Fears együttes második, mindmáig legsikeresebb nagylemeze.

A gótikus rockot játszó brit The Cult 1985-ben második albumánál tartott. Zenéjük egyfajta érdekes keveréke a hetvenes évek pszichedelikus muzsikájának és a korai nyolcvanas évek heavy metaljának. Brothers in Arms címmel jelent meg 1985 tavaszán a Dire Straits ötödik stúdiólemeze,amely 1986-ban két Grammy- díjat is nyert.

Az újjáalakult Edda 1985-ben adta ki 5. nagylemezét. A régi felállásból csak Pataky Attila és Fortuna László maradt.

A blues rock amerikai nagymestere, Stevie Ray Vaughan harmadik lemeze, a Soul to Soul lélektől lélekig ívelt 1985-ben.
Az egyik legjelentősebb angol alternatív zenekar, a The Cure The Head on the Door, A fej az ajtón címmel adta ki 6. nagylemzét.

stevie-ray-vaughan

Rajtuk kívül vendégünk lesz még a szombati Retrómániában Freddie Mercury és a Queen, a Bikini, David Lee Roth, a Katrina and the Waves, Udvaros Dorottya, Phil Collins, Tina Turner, a Rush, Szikora Róbert, a Neoton és a Starship. Számítok figyelmükre március 11-én,  szombaton 13.05-től 15 óráig.  A jó zene legyen velünk! (Mihály István)

Vikidal Gyula LP A oldal 1985Vikidal Gyula 1985

Zenetár Farmerben: Dinamit I – pénteken 20 órától
Műsorelőzetes csütörtök, 28 március 2019, 20:16

Zenetár Farmerben: Dinamit I – pénteken 20 órától

A 40 éve alakult együttes első lemezéről Szabó Csabával beszélget Mihály...

Zenetár Farmerben: Dinamit I – pénteken 20 órától
ZeneTerefere: Garabonciások – kedden 16.05-től
Műsorelőzetes hétfő, 25 március 2019, 14:08

ZeneTerefere: Garabonciások – kedden 16.05-től

Az együttesnek szentelt könyv kapcsán Sarány Istvánnal és H. Szabó Gyulával beszélget Mihály...

ZeneTerefere: Garabonciások – kedden 16.05-től
Retrómánia: Charlie, Koncz és tavaszköszöntő rock – szombaton 13.05-től
Műsorelőzetes péntek, 22 március 2019, 16:28

Retrómánia: Charlie, Koncz és tavaszköszöntő rock – szombaton 13.05-től

László György költővel ezúttal a Charlie-val és a Koncz Zsuzsával való találkozásairól beszélget, majd tavaszi rockdalokat ajánl...

Retrómánia: Charlie, Koncz és tavaszköszöntő rock – szombaton 13.05-től
Sajtóklub: Hangok a (közel)múltból – hétfőn 16.05-től
Műsorelőzetes szombat, 16 március 2019, 22:02

Sajtóklub: Hangok a (közel)múltból – hétfőn 16.05-től

25 a 65-ből: az elmúlt 25 évben elhangzott műsoraiból ajánl részleteket Mihály...

Sajtóklub: Hangok a (közel)múltból – hétfőn 16.05-től
Műsorelőzetes csütörtök, 14 március 2019, 17:43

Zenetár: Petőfi, farmerben – pénteken 20 órától

Petőfi rockritmusban, s részletek a költő naplójából Mihály István...

Zenetár: Petőfi, farmerben – pénteken 20 órától
Műsorelőzetes szombat, 2 március 2019, 18:51

Sajtóklub: 170 éves a Brassói Lapok – hétfőn 16.05-től

Ambrus Attila főszerkesztővel a hetilapról és a nyomtatott sajtó fölöttébb szükséges voltáról beszélget Mihály...

Sajtóklub: 170 éves a Brassói Lapok – hétfőn 16.05-től
Műsorelőzetes hétfő, 25 február 2019, 09:28

Zeneterefere: cirkuszt és kenyeret! – kedden 16.05-től

A cirkusz és a pénz „arcai” a magyar rockzenében, ahogyan Mihály István összebűvészkedte, egy...

Zeneterefere: cirkuszt és kenyeret! – kedden 16.05-től
Műsorelőzetes szombat, 16 február 2019, 12:55

Sajtóklub: Elitképzés vagy tömegegyetem? – hétfőn 16.05-től

A bölcsészképzésről, az irodalomtanítás gondjairól Berszán István tanszékvezetővel beszélget Mihály István a Sajtóklub következő...

Sajtóklub: Elitképzés vagy tömegegyetem? – hétfőn 16.05-től