Hadd szóljon!

Dal, forralt bor… és Kodály

A3_Plakat_Medgyes

 

Kétszeresen „Kodályi” ez a 2017-es év: a zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója apropóján egyaránt. Március 6-án, pontosan halála napján gordonka-és zongoramuzsikája szólt Kolozsváron a Zeneakadémián, de „kodálykodások” már előzőleg is voltak: a Székelyfonó állt a  Kolozsvári Magyar Opera vidám farsangbúcsúztatójának középpontjában, a Dalosszövetség Magyar Kultúra Napját köszöntő ünnepségeit pedig ugyancsak évfordulós összefüggésben rendezte idén „Kodály Zoltán és Szent László király szellemében.” A medgyesi és kolozsvári ünnepségeken Kodály kórusművei mellett a zeneszerzőt idéző hangulatos versek is közelítették a zeneszerzőt a hallgatósághoz.

Örülni a találkozásnak és örülni az énekszónak: így szólhat a Magyar Kultúra napja az emlékezésről és az emlékeztetésről, kottacseréről és a hideget feledtető éneklésről, ismerkedésről, barátkozásról, Medgyes felfedezéséről, és persze különböző régiók dalosainak forralt borral hangulatosított találkozásáról. Kérem ne mosolyogjanak: a forralt bor is nagyon fontos: pár hete már, de még mindig szép emlékem a városnézés, a forralt bor illata és a kultúraközeli találkozás hangulata. És, ki tudja, talán a „Tanár Úr” (hiszen élete végéig így szólították őt, nem mesternek és nem művésznek)  maga is szívesen elidőzött volna ebben a társaságban, meghallgatta volna, hogyan szólalnak meg művei, és megeshet, hogy még a finom forralt borba is belekortyolgatott volna?

 

Ez a dióhéjba sürített élménybeszámoló is igazolja: jól teszi a Dalosszövetség, hogy minden évben igyekszik ezt a napot a Kolozsvár és – változó helyszínek révén — a szórvány
közös ünnepévé tenni. Szervezett már ünnepséget, természetesen helybéliek közreműködésével Petrozsényban és Nagybányán, Máramarosszigeten és Gyulafehérváron. Idén Medgyesre vezetett az út. Köszöntőjében Babota Tibor plébános A Kis herceg történetét idézte, a virág szemszögéből, aki szerint nagy baj, hogy az embereknek nincs gyökerük. Jó alkalom lehet az ünnep, hogy elgondolkodjunk azon, gyökereink révén milyen sok szeretni valónk van – mondotta Babota. Búzás Árpád helytörténész szerint pedig lehetőség arra, hogy kölcsönösen gazdagíthassuk egymást.

A zene összeköt

Medgyesen dalosberkekben eredményesen működik az erők egyesítése: aki szereti a kórust és időt is szán a közös éneklésre, az a Medgyesi Magyar Ökumenikus Kórusban énekel. A kórustagok szívvel –lélekkel énekelnek és a karnagy, aki mindent megtesz, hogy elképzeléseit megvalósítsa. Az együttes főképpen ünnepekhez kötődően, Karácsonykor és március 15-én dolgozik teljes erőbevetéssel. De halljuk, mi az az erő, ami összehozza és összetartja azokat, akik szeretnek énekelni?

 

 

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

A Medgyesi Ökumenikus Magyar Kórus története a 90-es évekre mutat vissza S ki tudná hitelesebben megeleveníteni, mint az akkori kanagy: Iszlay László, akinek az együttes az alapítást, a fejlesztést köszönheti.
Jó dolga van annak kórusnak, amellyel két karnagy is dolgozik, ráadásul szeretetteljes összhangban: Iszlay László, illetve jelenleg Stefán Tünde.

 

 

Az ökumenikus kórus dalosai érezhetően szeretik az együttest: bizonyára nem véletlenül esett szó beszélgetés során perspektívákról. fiatalság bekapcsolódásáról és a kortól független éneklőkedvről is.

 

Több, mint remény

Énekeltek egymásnak, versek idézték nagyon hangulatosan Kodály emlékét (Vetési Nándor színművész), hallhattak a résztvevők Szent László uralkodásának időszerűségéről ( Ft. Szőcs Csaba előadása). Ugyanakkor a város felfedezéséről, a helybéliekkel való találkozásról is szólt ez a nap: hiszen bizonyára nem mindenki tudta, hogy nemcsak Pisának, Megyesnek is van ferde tornya, az evangélikus templom, amelynek komoly zenei élete is van, az ökumenikus szellem az egész helység énekkarait is összehozza. Gerhard Servatius-Depnerrel pedig a reménységről, a jövőben vetett bizalomról beszlgettünk, amely a medgyesi mindennapokat is meghatározza.

Az evangélikus templom orgonáján az Electrecord hanglemezgyár is készített egykor felvételeket, az utóbbi időben pedig Erich Türk orgonaművész . Hallgassuk, hogyan szól a hangszer. Erich Türk orgonál.

 

 

A szeretetteljes fogadtatás, az előadást követő találkozás, amelyet kellemesen belengett a finom forralt bor illata, idén is igazolta azt, hogy jó, hogy a Dalosszövetség hangsúlyt helyez arra, hogy a Magyar Kultúra Napja a szórványban is ünnep legyen. Tóth Guttman Emese, a szövetség elnöke:

 

 

A dalosünnep önnön hagyományait is alakítja. Ezek közé tartozik az is, hogy van két kórus, amely évek óta végigénekli a hétvégét, Kolozsváron, és a szórványban is:  a Magyarfenesi Vegyeskar és a Guttman Mihály Pedagóguskórus. Idén is így történt:
[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

Az ünnepséget a Guttman Mihály Pedagóguskórus fellépése zárta, Bedő Ágnes vezényletével..

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

“Hivatalosan” egy nap a magyar kultúra ünnepe, ám azért, hogy valóban ünnepire sikeredjen, élményekben és színvonalban is az év során folyamatosan tenni kell. S hogy mi teheti ezt a napot igazán a ünneppé? A Romániai Magyar Dalosszövetség rendezvényeit figyelemmel követve egyre inkább úgy érezem, egészen egyszerű élmények.

 

Összefoglalónk a Medgyesi ünnepségen készült, ám természetesen Kolozsváron is volt ünnepség: itt az előző évekhez hasonlóan, idén is a Törökvágási Református Templom adott otthont a rendezvénynek. Erről az ünnepségről is vannak hallgatnivalók:

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

[youtube height=”366″ width=”650″]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

 

Szerkesztette: Benkő Judit

Filmezte: Tóth Guttman Elemér

Fényképezte: Lehner Mária

Articol editat de benko, 9 március 2017, 20:34

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány