Élő Kolozsvári Rádió

Digitális nomádok – hogyan utazz diákként?

17199206_1472325212779328_1083598034_n

Korodi-Vass Lóránt Tiraspolban, Transznisztriában

Mindannyiunkban megvan a késztetés, hogy kezünkbe vegyük a vándorbotot. Van, akinél ehhez repülőjegy és két utánfutónyi csomag társul, másoknál csak egy térkép és egy hálózsák. Egy biztos: ha lehetőségeink megengedik, szeretünk kiszabadulni megszokott környezetünkből. 

De hogyan utazz akkor, ha anyagi forrásaid korlátozottak? 

Korodi-Vass Lóránt a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjaként több Erasmus-programba is bekapcsolódott. Az Erasmus lényege, hogy partnerintézményeken keresztül más országok egyetemi oktatásában vehessenek részt erre nyitott diákok. Egy másik, hivatalosan nem kimondott, de a köztudatba mélyen beivódott célja az ilyen jellegű csereprogramoknak, hogy a diákok más kultúrákat is megismerjenek. Kis leleményességgel pedig nem csak az adott ország kultúrája és látványosságai fedezhetők fel…

Korodi-Vass Lóránt közel másfél év alatt, amíg az Erasmus program keretében külföldön tartózkodott, majdhogynem bejárta egész Nyugat-Európát. És még mindig nem unta meg a vándorlást.

A Sétatérben vele beszélgettünk. Hallgassák szeretettel!

Szerkesztő: Csatári Melinda, riporter: Kristály Bea.

A fényképek az interjúalany Facebook-oldaláról származnak, és útjai során készültek.

Szerkesztő: kristalybea, 2017 március 7, 14:09 / actualizat: 2020 augusztus 6, 7:46

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára