Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvári táblaper: Elhamarkodott fellebbezésről beszélni

Az anyanyelv világnapján, vagyis ma hirdette ki a Kolozs Megyei Törvényszék, hogy ki kell helyezni a kincses városban a többnyelvű helységnévtáblákat. A polgármesteri hivatal szóvivője, Oana Buzatu az ítélet kapcsán sietett leszögezni: mindenképpen fellebbeznek, álláspontja szerint ugyanis városházának törvényes kötelessége kimeríteni az összes jogi lehetőséget.

Szőcs Izabella jogtanácsos szerint nem eszik olyan forrón a kását. Elhamarkodott máris fellebbezésről beszélni: „Nagyon elhamarkodott kijelentés, hogy meg fogják fellebbezni, hiszen elsősorban minden bírósági határozatot teljességében el kell olvasni, meg kell nézni, hogy mi alapján döntött így a bíróság, és hogyha nem tartják helyesnek, akkor viszont fellebbezni kell. De ennyi információval szerintem elhamarkodott ezt így kijelenteni.”

Az elsőfokú ítélete szerint magyar nyelven is ki kell írni Kolozsvár nevét a város bejáratainál. A Minority Rights egyesületet alkotó jogászok korábban már megnyerték első fokon a pert, de akkor egy Hollandiában bejegyzett emberi jogi alapítvány képviseletében pereskedtek, és másodfokon a táblabíróság úgy ítélte meg, hogy a holland civil szervezet nem jogosult pereskedni a kolozsvári magyarok nevében. Ezért indították immár egy kolozsvári egyesülettel újra a pereskedést kolozsvári magyarok százainak a támogatásával.

Bethlendi András a Musai-Muszájos civilek képviselője szerint:  „Euforikus pillanat van Kolozsváron a magyarok körében, de nem csak. Több ezer román is támogatja a több nyelvű helységnévtáblák kihelyezését. A polgármesteri hivatalnak igazán feladata volna most már, hogy ez sem a magyarokat, sem a románokat nem zavarja és a kolozsváriak megértek a többnyelvűségre. És ez része kell legyen egy multikulturális, nyitott város nyelvpolitikájának és kultúrpolitikájának.”

Szőcs Izabellát és Bethlendi Andrást Szilágyi Szabolcs kérdezte:

 

Az RMDSZ és a PNL Kolozs megyei szervezeteinek júniusi koalíciós megállapodása szerint a város vezetésének a per kimenetelétől függetlenül ki kell tennie a többnyelvű helységnévtáblákat Kolozsvár bejárataihoz.

kvr/mti/transindex

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 február 21, 22:16

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Hangoló péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 12:44

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben

Modern hangzású afrikai ritmusok, közép-európai eklektika és kísérleti elektronika, valamint energiával teli, fesztiválhangulatú, balkáni...

Világzenei fesztivál és sportágválasztó Szatmárnémetiben
Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
Hangoló szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 11:53

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban

A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata szeptember 19-én, pénteken délután 5 órakor kezdődik Lupényban, a Kultúrpalotában –...

Két hét múlva startol a Hunyad Megyei Magyar Napok Lupényban
KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Hangoló kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 11:44

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról

Megérkezés a múltba – ez a szlogen nem az időutazás lehetőségét mutatja meg, hanem a Kalotaszegi Hagyomány Napok első napját...

KAHANA másodszor is: élő és feledésbe merült hagyományokról
Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 13:50

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál

Tegnap elkezdődött a 20. Főtér Fesztivál Nagybányán. Idén szeptember 7-ig tartanak a rendezvények, amelyek programját megtalálják a...

Ifjúsági Fesztiválból lett Főtér Fesztivál
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 12:39

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n

Szeptember 5-én kezdődik és 15-ig tart az őszi felvételi időszak a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Mint minden évben, idén is maradtak...

Őszi felvételi a duplaszakos képzésekre is a BBTE-n
Hangoló péntek, 2025 augusztus 292025 augusztus 29, 10:58

“A legszebb karakterű papunk”

“A legszebb karakterű papunk” – így jegyezték fel a templomépítő lelkészt, Takács Andrást az akkor városi rangú Kolozs...

“A legszebb karakterű papunk”
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 282025 augusztus 28, 12:49

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”

Egy házaspár évek óta dolgozik azon, hogy fellendítse a közösségi életet a Kolozsvártól 35 km-re található egyik mezőségi...

“Tegyük fel a térképre Vajdakamarást!”
Hangoló szerda, 2025 augusztus 272025 augusztus 27, 08:11

Kötetlenül, de komolyan szatmári vezetőkkel

A „Legyen politikusaink vendége egy fröccsre vagy szódára” felhívás évente ismétlődik a Partiumi Magyar Napokon. Most főleg a...

Kötetlenül, de komolyan szatmári vezetőkkel