Listen Live Kolozsvári Rádió

Retrómánia – 1983-as évjáratú dalok – szombaton 13.05-től

Retrómánia – 1983-as évjáratú dalok – szombaton 13.05-től

Articol editat de mihaly.istvan, 17 február 2017, 22:17

Az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás 1983-ban szólólemezzel jelentkezett, Szintetitátorvarázs címmel, amellyel alaposan meglepte az Omega-rajongókat, hiszen az album Liszt- és Wagner–átiratokat tartalmaz.

A ma már alig ismert Panta Rhei szintén 1983-ban adta ki P.R. Computer című nagylemezét. Hiába, ez volt a komputer-korszak a magyar rockzenében, amikor szinte mindenki a szintetizátor nyújtotta lehetőségekkel kísérletezett, kisebb vagy nagyobb sikerrel.

A U2 War c.  sorrendben harmadik nagylemezén előtérbe kerülnek az erősen társadalomkriktikus, „átpolitizált” szövegek.

Azt tartják, hogy egy zenekarnak általában a 3. a legjobb nagylemeze. Hát az Edda esetében, legalábis szerintem, ez nem igazolódott be, a csapat addigi leggyengébb korongját adta ki 1983-ban, de rögtön hozzá kell tennünk, nagyrészt önhibáján kívül, hiszen a cenzúra a Fekete élmény kivételével az összes, ereteileg lemezre tervezett-álmodott dalt visszadobta, és ezek helyett újakat kellett írni.

Istvan a kiralyMihály Tamás1983 kapcsán természetesen nem feledkezhetünk meg az István, a király rockoperáról, amelyet 83 augusztus 18-án mutattak be Budapesten, 120 ezer néző előtt. Minden idők legsikeresebb magyar rockoperájából két tételt, két dalt hallgatunk meg.

A Quiet Riot nevű heavy metál csapat is 1983-ban tört ki az ismeretlenség vagy az alig ismertség homályából, tíz évvel a megalakulása után. Persze sohasem vált olyan népszerűvé, mint a Bon Jovi, de ez érthető, zenéjük sokkal komplexebb, durvább, bár szerintem csak félig-meddig progresszív heavy metál.

Várd ki az időt címmel  1983-ban jelent meg Tolcsvay László első szólólemeze. A Black Sabbath egykori énekese,  Ronnie James Dio által alapított  zenekar, a Dio bemutatkozó albuma szintén 1983-ban került a boltokba, Holy Diver címmel.

A Mötley Crüe muzsikáját a glam metál jelzővel szokás illetni. Az ilyen zene ugyebár csillog villog, sokat ad a külsőségekre. 1983-ban jelent meg a csapat második, Shout at the Devil című LP-je.

Rajtuk kívül a követlkező együtteseket, előadókat „válogattam be” szombati kétórás, óhatatlanul szubjektív rockleltárunkba: 100 Folk Celsius, Def Leppard, ZZ Top, Bon Jovi, Fenyő Miklós, Neoton, Frankie Goes to Hollywood, Varga Miklós. A jó zene legyen velünk! Számítok figyelmükre szombaton 13.05-től 15 óráig! (Mihály István)

Várd-ki-az-időtquiet-riot-cum-on-feel-the-noize-1983-9

Zenetár Farmerben: Dinamit I – pénteken 20 órától
Műsorelőzetes csütörtök, 28 március 2019, 20:16

Zenetár Farmerben: Dinamit I – pénteken 20 órától

A 40 éve alakult együttes első lemezéről Szabó Csabával beszélget Mihály...

Zenetár Farmerben: Dinamit I – pénteken 20 órától
ZeneTerefere: Garabonciások – kedden 16.05-től
Műsorelőzetes hétfő, 25 március 2019, 14:08

ZeneTerefere: Garabonciások – kedden 16.05-től

Az együttesnek szentelt könyv kapcsán Sarány Istvánnal és H. Szabó Gyulával beszélget Mihály...

ZeneTerefere: Garabonciások – kedden 16.05-től
Retrómánia: Charlie, Koncz és tavaszköszöntő rock – szombaton 13.05-től
Műsorelőzetes péntek, 22 március 2019, 16:28

Retrómánia: Charlie, Koncz és tavaszköszöntő rock – szombaton 13.05-től

László György költővel ezúttal a Charlie-val és a Koncz Zsuzsával való találkozásairól beszélget, majd tavaszi rockdalokat ajánl...

Retrómánia: Charlie, Koncz és tavaszköszöntő rock – szombaton 13.05-től
Sajtóklub: Hangok a (közel)múltból – hétfőn 16.05-től
Műsorelőzetes szombat, 16 március 2019, 22:02

Sajtóklub: Hangok a (közel)múltból – hétfőn 16.05-től

25 a 65-ből: az elmúlt 25 évben elhangzott műsoraiból ajánl részleteket Mihály...

Sajtóklub: Hangok a (közel)múltból – hétfőn 16.05-től
Műsorelőzetes csütörtök, 14 március 2019, 17:43

Zenetár: Petőfi, farmerben – pénteken 20 órától

Petőfi rockritmusban, s részletek a költő naplójából Mihály István...

Zenetár: Petőfi, farmerben – pénteken 20 órától
Műsorelőzetes szombat, 2 március 2019, 18:51

Sajtóklub: 170 éves a Brassói Lapok – hétfőn 16.05-től

Ambrus Attila főszerkesztővel a hetilapról és a nyomtatott sajtó fölöttébb szükséges voltáról beszélget Mihály...

Sajtóklub: 170 éves a Brassói Lapok – hétfőn 16.05-től
Műsorelőzetes hétfő, 25 február 2019, 09:28

Zeneterefere: cirkuszt és kenyeret! – kedden 16.05-től

A cirkusz és a pénz „arcai” a magyar rockzenében, ahogyan Mihály István összebűvészkedte, egy...

Zeneterefere: cirkuszt és kenyeret! – kedden 16.05-től
Műsorelőzetes szombat, 16 február 2019, 12:55

Sajtóklub: Elitképzés vagy tömegegyetem? – hétfőn 16.05-től

A bölcsészképzésről, az irodalomtanítás gondjairól Berszán István tanszékvezetővel beszélget Mihály István a Sajtóklub következő...

Sajtóklub: Elitképzés vagy tömegegyetem? – hétfőn 16.05-től