Élő Kolozsvári Rádió

Szakaszgyőzelem a Minority Safepack-nek

Megsemmisítette az Európai Bizottságnak a kisebbségvédelem ügyében benyújtott, az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack című polgári kezdeményezést elutasító határozatát az Európai Unió Törvényszéke.

A luxemburgi bíróság a kezdeményezőknek adott igazat és hatályon kívül helyezte a döntést. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a kezdeményező bizottság tagja és Vincze Loránt, a FUEN elnöke egyaránt üdvözölték a bíróság döntését. Kelemen Hunor elmondta: „örvendünk, hogy az Európai Unió megértette: nem különleges bánásmódot kérünk, hanem annak elismerését, hogy a nemzeti közösségek teljes értékű tagjai a társadalomnak, Európának. Ám fontosnak tartjuk elmondani: bármilyen döntés is született volna a mai nap, nekünk tovább kell haladni azon az úton, amelyen az őshonos kisebbségeket képviselő partnereinkkel elindultunk.”

Az ügy előzménye, hogy 2013-ban egy polgári bizottság felkérte az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítására. Ezt, akkor elutasították, az RMDSZ és a FUEN viszont emiatt keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságán. Ennek adott most helyt a testület. Vincze Loránt, a FUEN elnöke a Kolozsvári Rádiónak elmondta: „Azt gondolom, hogy a mi részünkről mindent megtettünk, ez egy szakmailag nagyon jól előkészített anyag volt, hiszen a mostani eredmény azt mutatja, hogy valóban kikezdhetetlen volt. Nagyon sok támogatónk volt ezen az úton, amely nem ért véget. Most egy fontos szakaszgyőzelmet arattunk, és érdeklődve várjuk, hogy mi a következő lépés.”

Szilágyi Szabolcs összeállítása:


Az RMDSZ és FUEN által kidolgozott Minority Safepack nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasolt intézkedéseket az Európai Uniónak. A kezdeményezés bejegyzését elutasító európai bizottsági határozat elleni perbe Magyarország a kezdeményezők oldalán, Szlovákia, Görögország és Románia az EB oldalán lépett be.

Az európai polgári kezdeményezés intézményét az Európai Unió Lisszaboni Szerződése hozta létre. Ennek értelmében az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia minden olyan kezdeményezést, amelyet az unió legalább hét országának legkevesebb egymillió polgára aláírásával támogat.

 

kvr/közlemény/mti

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 február 3, 18:39

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Hangoló szerda, 2025 augusztus 132025 augusztus 13, 09:28

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Bőséges kínálattal készülnek idén is a Szent István-napi Néptánctalálkozó szervezői, augusztus 15-e és 19-e között több helyszínen...

Pénteken kezdődik a 27. Szent István-napi Néptánctalálkozó
Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Hangoló kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 20:15

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek

Szeptember 10-14. között szervezi meg első szakmai műhelytáborát az Ampelopsis Versszínház a Kolozs megyei Inaktelkén. A műhelytáborban...

Színházi műhelytábor, nemcsak színészeknek
Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 14:00

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel

Új helyszínen nyitja meg kapuit a kolozsvári Koffer kávézó. A könyves kávézót sokan megszerették az elmúlt 10 és fél évben, egy...

Koffer-újranyitás, kedvezményekkel
Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:00

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről

A Zsoltárok könyvéből származó idézet volt a mottója a 36. Mladifestnek, amelyet augusztus 4-e és 8-a között tartottak Medjugorjéban:...

Élmények, hangulatok, mozzanatok Medjugorjéból, a 36. Mladifestről
Hangoló péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 13:08

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tüntettek a pedagógusok a tanügyminisztérium előtt, és a tanügyminiszternek a lemondását is...

A legnagyobb problémák az oktatási intézkedésekkel
Hangoló csütörtök, 2025 augusztus 72025 augusztus 7, 12:16

Palocsay Zsigmond lencséjén keresztül a világ

Eddig ismeretlen képek váltak elérhetővé az elmúlt hetekben az Azopan fotóarchívumban. A Palocsay Zsigmond hagyatékából származó...

Palocsay Zsigmond lencséjén keresztül a világ
Hangoló szerda, 2025 augusztus 62025 augusztus 6, 10:46

Segítség abban, amire a leginkább igény van

Több év szünet után ismét megnyitott Kolozsváron az Estuar alapítvány nappali foglalkoztató központja. A mentális betegségekkel élő...

Segítség abban, amire a leginkább igény van
Hangoló kedd, 2025 augusztus 52025 augusztus 5, 14:05

A világ szinte minden szegletéről érkeztek a kalotaszegi néptánctáborba

Elkezdődött a 33. Kalotaszentkirályi Nemzetközi Népzene és Néptánctábor. A pandémia óta idén először ismét távolabbról is érkeztek...

A világ szinte minden szegletéről érkeztek a kalotaszegi néptánctáborba