Élő Kolozsvári Rádió

Táncházzal indította az évet az Ördögtérgye

Újévi táncházat tartott hétfőn este Kolozsvár ismert néptáncos csapata, az Ördögtérgye. Év közben is igyekszenek minden nagyobb ünnepre táncházat szervezni, így a táncoktatás mellet, népszokásokat is bemutatnak.

A kolozsvári táncházasok egyik közkedvelt helyén, a Heltai Folkkocsmában indította táncosan az évet az Ördögtérgye. Az év első táncháza is, annak rendje s módja szerint, oktatással kezdődött. Tamás Szilárd, oktató elmondat: „Az alapoktól kezdjük felépíteni a táncot. Az oktató oda kell figyeljen, hogy körülbelül a társaság milyen szintem mozog, és annak függvényében, a bonyolultabb variációk bejöhetnek, vagy nem. A fontos az, hogy az alap figurakészlet meglegyen, s ezekből a résztvevők tudjanak majd a későbbiekben szabadon építkezni.”

Az Ördögtérgye táncos évadot szokott tartani, lehetőleg egy-egy ünnephez kötik a mulatságot, tematikus táncházakkal dobják fel a hangulatot. Volt már szüreti, Márton-napi és karácsonyi mulatság is. Most az újévin volt a sor. Nyitrai Ágnes, szervező elmondta: „Próbáljuk egy kicsit az ilyen ünnepkörök köré csoportosítani, hogy ne csak a táncot, ne csak táncot tanítsunk, énekeket tanítsunk az embereknek, hanem népszokásokat is, népszokásokkal is megismertessük egy picit az érdekelteket.”

Szilágyi Szabolcs összeállítása:


A kolozsvári Ördögtérgyések újévi táncházában a Harmadik zenekar muzsikált, az alapfokú tanítás, és a mindenkinek szóló táncház mellett, a széki rend végén egy újévi népszokás is megelevenedett.

kvr

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 január 17, 12:19

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 12:04

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben

Varrottasok, hímzések Kalotaszegen. Ezzel a címmel szervezett találkozóra először Szászfenesen ültek össze a téma szakértői még...

Kalotaszegi varrottasok, minden mennyiségben
„Lélekben való összetartozás”
Hangoló hétfő, 2025 június 92025 június 9, 08:18

„Lélekben való összetartozás”

Lélekben való összetartozás, erős hit, családi béke és feltöltődés – mindezeket a csíksomlyói búcsú jelenti azoknak a...

„Lélekben való összetartozás”
A tál meleg étel is nagy segítség
Hangoló péntek, 2025 június 62025 június 6, 11:03

A tál meleg étel is nagy segítség

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei folyamatosan támogatják a Kovászna megyei árvíz károsultjait. Azok jelentkezhetnek náluk, akik...

A tál meleg étel is nagy segítség
XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 11:38

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is

Több mint 50 szerző, szinte 80 program várja az érdeklődőket az idei, sorrendben 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, június 26–29....

XIV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, skandináv és román szerzőkkel is
Hangoló szerda, 2025 június 42025 június 4, 11:47

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák

Hatodik kiírásához érkezett a Bánffy Miklós emlék- és teljesítménytúra – pontosabban ezt már többes számban jó mondani, hiszen több...

Panorámák, kilométerek, Bánffy-túrák
Hangoló hétfő, 2025 június 22025 június 2, 17:35

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban

Május végén zárult a kolozsvári PONT Csoport F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogramjának negyedik kiadása. Újabb vállalkozások...

Ismét fiatal vállalkozások mentoráltattak a F2F programban
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 20:26

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van

Az abszurd mestere ebben a darabban olyan világot körvonalaz, ami nekünk pillanatnyilag a valóságunk – vallja az előadás rendezője,...

Kulturális, ideológiai, morális rendetlenség van
Hangoló szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel