Élő Kolozsvári Rádió

Estuar Alapítvány: az elfogadás, a tisztelet, a szeretet szigete

jokezjokez A Kolozsváron 22 éve működő Estuar Alapítvány a mentális betegséggel élők nappali központja, ahol skizofréniában, depresszióban, személyiségzavarokban szenvedőknek nyújtanak segítséget különböző terápiákkal, tanácsadással, szabadidős tevékenységek szervezésével. Az Estuar kliensei minden évben lelkesen várják a Karácsonyt. Apró dísztárgyakat készítenek, amelyeket az ilyenkor rendezett vásárokban értékesítenek, illetve karácsonyi dalokat tanulnak. Utóbbiakat a csapatot meghívó civil szervezetekben, cégekben mutatják be az adventi időszakban.

 

estuar-logo2008-ban, a Tranzit Házban tartott műsorukon zenéltek, énekeltek, saját verseikből olvastak fel, illetve előadták Kalitka című színdarabjukat. A nyolc évvel ezelőtt, Balázs Orsolya szakmai tanácsadóval készült interjúnak talán sikerül érzékeltetnie, hogy milyen is egy „estuáros” karácsonyi ünnepség, majd visszakanyarodunk a mába. A nemrég új székhelyre költözött Estuar Alapítványnál, a Traian Vuia/ Szamosfalvi út 72-es szám alatt Pócsai Rozália szociális munkás fogad.

Itt mindig egyformán türelmesek, figyelmesek egymással a klienseink. Attól, hogy Karácsony közeleg, nem változik a hangulat, mert az egész évben nagyon jó. Ez a második otthonuk. Itt soha nincs agresszivitás, hangoskodás, veszekedés. Most nyolcvanan járnak a csoportfoglalkozásainkra, ezenkívül van még ötven- hatvan személy, akik a szociális, a pszihológiai, vagy a pszihiátriai tanácsadásra jönnek.- mondja Pócsai Rozália.

Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 december 14, 16:07 / actualizat: 2017 június 7, 9:43

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok