Listen Live Kolozsvári Rádió

Kevesebb, mint két évet tarthat a Brexit

Kevesebb mint két évig, nagyjából 18 hónapig fognak tartani a tárgyalások az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból (Brexit) – közölte a Londonnal folytatandó tárgyalások munkacsoportjának vezetője, Michel Barnier.
A cél az, hogy 2018 októberére megegyezzenek az Egyesült Királysággal, a kilépési egyezményt pedig 2019 márciusáig ratifikálják, még a májusi európai parlamenti választásokig. Hozzátette, ehhez az kell, hogy London betartsa a szavát, és jövő év márciusáig aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkét, amely szabályozza – és aktiválása hivatalosan el is indítja – a kilépési folyamatot.
Michel Barnier ismertette azt a négy alapelvet is, amelyeket mindvégig szem előtt tartanak a tárgyalások során. Ezek a maradó 27 tagállam egységének megőrzése, érdekeik érvényesítése, nem kezdődnek tárgyalások az 50. cikk aktiválása előtt, az Egyesült Királyság nem járhat jobban az Unión kívül, mint belül, és tiszteletben kell tartani az EU négy szabadságát, vagyis London nem férhet hozzá az egységes piachoz, ha nem fogadja el a személyek szabad mozgását.

Kevesebb, mint két évet tarthat a Brexit
Foto: European Commissioner for Internal Market and Services Michel Barnier talks during a press conference on the adoption by the EC of a draft regulation on benchmarks on September 18, 2013 at the EU Headquarters in Brussels. AFP PHOTO/JOHN THYS

Articol editat de papmeli, 7 december 2016, 13:40

mti

Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Hírek kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Hírek kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása