Élő Kolozsvári Rádió

Európa Tanács: tömeges jogsértések történtek Törökországban

Tömeges jogsértéseket követtek el a török hatóságok a polgári lakosság sérelmére a Törökország délkeleti részén lefolytatott terrorellenes intézkedések során, figyelmeztetett Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa. Rámutatott, hogy a hatóságok az akciók során több helyen is hatalmas pusztítást végeztek, a civilek közül sokak hosszú időre a lakóhelyük elhagyására kényszerültek, ami bizonyos esetekben aránytalan volt az elfogott vagy likvidált terroristák számához képest. Kitért arra is, hogy a biztonsági erők viselkedése azt a benyomást erősítette a helyiekben, hogy „kollektív büntetésben” részesülnek.
Nils Muiznieks aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az illetékes szervek nem vizsgálták ki megfelelően a bejelentett jogsértéseket, haláleseteket, illetve, hogy a hatóságok akadályozták a térségben tevékenykedő emberi jogi szervezeteket.
A biztos felszólította Ankarát, hogy hagyjon fel a kijárási tilalom hónapokon át történő, határozatlan végű alkalmazásával, hatékonyan vizsgálja ki a jogsértések mindegyikét, döntsön megfelelő kártérítésekről és ismerje el nyilvánosan, hogy hibáztak a hatóságok. Hozzátette, tovább súlyosbíthatja a helyzetet, amennyiben mindez nem történik meg.

mti

Szerkesztő: papmeli, 2016 december 4, 12:17

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 14:36

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség áfaemelésre – véli a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke. Sorin...

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 13:46

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza

Átadják a Nagyszeben—Pitești autópálya ötödik, Curtea de Argeș és Pitești közötti szakaszát, néhány hónappal előbb a tervezett...

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 10:00

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén

Mátyás királynak tulajdonított, a történészek által több mint 130 évig elvesztettnek hitt dokumentumot találtak meg Besztercén. Az...

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 09:47

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben

A grazi középiskolai lövöldözés sérültjei között két román állampolgár is található – közölte a külügyminisztérium....

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:33

Ezt hozza a TIFF magyar napja

Idén is erőteljes magyar jelenlét lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, a TIFF-en. A fesztiválon éleműdíjjal tüntetik ki Tarr...

Ezt hozza a TIFF magyar napja
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:00

Lövöldözés volt egy grazi iskolában

Több halálos áldozattal járó lövöldözés volt kedden egy grazi középiskolában, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki az osztrák...

Lövöldözés volt egy grazi iskolában
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 09:55

Új megoldást javasolnak a Korond-patak elterelésére

A hazai és külföldi szakértőkből álló bizottság új megoldást javasolt a Korond-patak elterelésére a parajdi vészhelyzet kezelésébe...

Új megoldást javasolnak a Korond-patak elterelésére