Élő Kolozsvári Rádió

A román küldöttség kérte Csíksomlyó előterjesztésének halasztását

A művelődésügyi minisztérium államtitkárán múlt, hogy az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező testülete nem vette fel csütörtökön a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút, írta a maszol.ro. A hírportál az ülés hangfelvételének a visszahallgatása alapján megállapította: a csíksomlyói búcsú felterjesztésének vitájakor az értékelő testület hiányolt bizonyos információkat a dossziéból, és kiegészítéseket kért. Olyan adatokról volt azonban szó, amelyek hiányát a minisztérium képviselője az ülésen azonnal tisztázhatta volna. Amikor a hiányolt adatokról kérdezték, Alexandru Oprean államtitkár kitérő választ adott. Ugyanakkor azt mondta: azt szeretné, ha most nem tárgyalnák a csíksomlyói búcsú felvételét a listára, majd később kiegészítik a dossziét.
A hírportál szerint a közgyűlésen napirendre került felterjesztések körülbelül felében voltak a Csíksomlyó dossziéjához hasonló gondok, az ezeket benyújtó államok képviselői azonban a helyszínen pótolták a kért információkat, és a felterjesztéseiket jóvá is hagyták. Így történt ez a Románia és Moldova által közösen felterjesztett népi szőnyegszövés védettsége ügyében is.
A minisztérium pénteki közleményében arról számolt be, hogy az UNESCO bizottsága következő ülésén ismét tárgyalni fog a csíksomlyói búcsú előterjesztéséről.

maszol, mti

Szerkesztő: papmeli, 2016 december 4, 12:10

A különnyugdíjak szabályozásához köti a koalíciós találkozókat a PSD
Hírek kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 08:27

A különnyugdíjak szabályozásához köti a koalíciós találkozókat a PSD

A Szociáldemokrata Párt a kiváltságok eltörléséről szóló intézkedéscsomag elfogadásához és a beruházások folytatását lehetővé...

A különnyugdíjak szabályozásához köti a koalíciós találkozókat a PSD
Ilyen változások jöhetnek a magánnyugdíjalapnál
Hírek kedd, 2025 augusztus 122025 augusztus 12, 08:25

Ilyen változások jöhetnek a magánnyugdíjalapnál

Akinek a magánnyugdíjalapnál összegyűlt megtakarítása nem éri el a szociális minimálnyugdíj tizenkétszeresét, az továbbra is egy...

Ilyen változások jöhetnek a magánnyugdíjalapnál
Parlamenti vizsgálóbizottságot kér az RMDSZ Nőszervezete a családon belüli erőszak miatt
Hírek hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 15:57

Parlamenti vizsgálóbizottságot kér az RMDSZ Nőszervezete a családon belüli erőszak miatt

Hetente átlagosan egy nő veszti életét családon belüli erőszak következtében – hívja fel a figyelmet az RMDSZ Nőszervezete, amely...

Parlamenti vizsgálóbizottságot kér az RMDSZ Nőszervezete a családon belüli erőszak miatt
Katasztrófavédelem: nagyon sok tűz volt az elmúlt hétvégén
Hírek hétfő, 2025 augusztus 112025 augusztus 11, 12:20

Katasztrófavédelem: nagyon sok tűz volt az elmúlt hétvégén

A hét végén országos szinten 588 tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ezek közül 439 tarlótűz volt, melyek nyomán több mint 1500 hektár...

Katasztrófavédelem: nagyon sok tűz volt az elmúlt hétvégén
Hírek péntek, 2025 augusztus 82025 augusztus 8, 08:33

Netanjahu el akarja foglalni a teljes Gázai övezetet

Izrael a Gázai övezet teljes egészét katonai ellenőrzése alá szándékozik vonni – közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök...

Netanjahu el akarja foglalni a teljes Gázai övezetet
Hírek csütörtök, 2025 augusztus 72025 augusztus 7, 11:26

ANES: legyen külön bűncselekmény a nőgyilkosság

A Nők és Férfiak Esélyegyenlőségének Országos Ügynöksége szorgalmazza a nőgyilkosság bűncselekményének bekerülését a büntető...

ANES: legyen külön bűncselekmény a nőgyilkosság
Hírek csütörtök, 2025 augusztus 72025 augusztus 7, 10:08

Végső nyugalomra helyezik Ion Iliescut

Ion Iliescut csütörtökön katonai tiszteletadással temetik el a Ghencea katonai temetőben. A volt államfő Cotroceni-palotában felállított...

Végső nyugalomra helyezik Ion Iliescut
Hírek szerda, 2025 augusztus 62025 augusztus 6, 14:32

Tüntetés lesz Ion Iliescu temetésének napján

A Corupția ucide (A korrupció öl) elnevezésű civil szervezet bejelentette: holnap este 7 órától Ion Iliescu temetése miatt hirdetett...

Tüntetés lesz Ion Iliescu temetésének napján